Londoni elemzők felülvizsgálják az MNB-kamatpályára adott előrejelzésüket

A negatív áprilisi infláció nyomán felülvizsgálatra szorul az az eddigi előrejelzés, amely szerint véget ért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési ciklusa - közölték pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

MNB_logo_emblema_arany_hunEgyes citybeli előrejelzések szerint akár 2,00 százalékig is csökkenhet az MNB alapkamata.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó stratégái a közép- és kelet-európai gazdaságokról befektetőknek pénteken összeállított heti elemzésükben kiemelték azt a véleményüket, hogy bár a teljes kosárra számolt árindex 0,1 százalékos éves összevetésű múlt havi csökkenése technikailag még nem defláció, ám a maginflációs szintű dinamika is nagyon gyenge.

A ház szerint biztos, hogy lefelé kell módosítani az MNB második negyedévi inflációs előrejelzését, amely jelenleg 0,8 százalékos éves átlagos inflációt jósol erre a negyedévre.

A Morgan Stanley londoni elemzői közölték: az áprilisi adat után a maguk részéről 0,1-0,2 százalékos átlagos éves inflációt valószínűsítenek a második negyedévre.

Ehhez járul, hogy a monetáris tanács az áprilisi kamatcsökkentés utáni közleményében nem zárta ki egyértelműen a további csökkentések lehetőségét.

Mindezek alapján a ház szerint "teljességgel lehetséges", hogy az áprilisi inflációs adatok "újabb esélyt adnak" a monetáris tanács enyhítésre hajló tagjainak az alapkamat még további csökkentésére. Ennek figyelembevételével a Morgan Stanley felülvizsgálat alá vette azt az alapeseti várakozását, hogy a múlt havi csökkentéssel elért 2,50 százalékos alapkamaton az MNB befejezte az enyhítési ciklust.

A cég londoni elemzői szerint, ha az MNB úgy dönt, hogy a forint jelenlegi erősödését és a kedvező kockázati hátteret újabb kamatcsökkentésre használja ki, a múlt havi inflációs adatsor nyilvánvalóan bőséges munícióval látná el a monetáris tanácsot egy ilyen döntés igazolásához.

Más nagy londoni házak már felülvizsgálták azt a korábbi előrejelzésüket, hogy a magyar jegybank befejezte az enyhítési ciklust.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői az áprilisi inflációs adatok ismertetése után közölték, hogy az idei és a jövő évi átlagos inflációra szóló előrejelzésüket egyaránt 0,4 százalékponttal 0,3 százalékra, illetve 2,5 százalékra csökkentették, és most már azzal számolnak, hogy az MNB további 0,30 százalékponttal 2,20 százalékra mérsékli alapkamatát az idén.

Az MNB-kamatcsökkentések folytatására adott előrejelzésüket a JP Morgan londoni közgazdászai azzal indokolták, hogy az infláció messze az MNB legutóbbi prognózisa alatt jár, a forint az elmúlt hónapban erősödött, az eurójegybank (EKB) általánosan várt kamatcsökkentése előtt kedvezőek a piaci kondíciók, és mindez a ház elemzői szerint szélesíti az MNB enyhítési mozgásterét.

Ennek alapján a következő kamatcsökkentést az MNB akár ebben a hónapban is végrehajthatja, és ha a piaci kondíciók engedik, az idei év végéig akár 2,00 százalékra is csökkenhet a magyar jegybank alapkamata - jósolták a JP Morgan londoni elemzői.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői ugyanezt jósolták új, felülvizsgált előrejelzésükben. A ház közölte, hogy eddig 2,30 százalékos alapkamaton várta az MNB enyhítési ciklusának végét, de most már 2,00 százalékon valószínűsíti a kamatmélypontot.

A cég elemzői havonta 0,10 százalékpontos lépésekben jósolják az enyhítési ciklus folytatását, vagyis még öt havi folyamatos kamatcsökkentéssel számolnak.

Módosított előrejelzésük indoklásában a Barclays közgazdászai kiemelték, hogy az alacsony inflációs, sőt deflációt idéző környezet az MNB-t akár a forint valamelyes további gyengítésére is ösztönözheti, enyhítendő annak a kockázatát, hogy deflációs várakozás alakul ki, ami bizonyos fogyasztási kiadások halasztására késztethetné a magyar háztartásokat.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com