Magasabb béreket követelnek a szakszervezetek Szlovéniában

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Közel ezer szakszervezeti tag tüntetett szerdán a szlovén fővárosban, magasabb béreket és nyugdíjakat követelve, valamint válaszképpen a munkáltatók egyesületének fenyegetéseire, miszerint ha megemelik a minimálbért az országban, felbontják a kollektív szerződéseket.Helyi sajtótudósítások szerint a megmozdulás résztvevői hangoztatták, hogy meg kell emelni a fizetéseket, nem csak a minimálbért, továbbá kilátásba helyezték: készek szigorúbban is fellépni,  akár sztrájkba is lépni, ha a munkáltatók az új minimálbérről szóló törvény miatt valóban felbontják a kollektív szerződéseket.

    
A szlovén parlament a múlt héten első olvasatban támogatta a minimálbérről szóló új törvényt, amely szerint jövő évtől a teljes munkaidőre szóló minimálbér a jelenlegi nettó 638 euróról (205 ezer forint)  húsz százalékkal, 2020-ban pedig további öt százalékkal emelkedne. A jogszabály egyes paragrafusait azonban nem támogatják a munkaadók és néhány párt sem.
  

A szlovén munkáltatók egyesülete azt kifogásolja, hogy a minimálbér növekedésével csökken a különbség a legalacsonyabb és az átlagbér között Szlovéniában. Az átlagbér jelenleg 1080 euró (349 ezer forint), a privát szférában pedig ennél alacsonyabb. A év eleje óta több sztrájkhullám is volt az országban, amelyben a közszférában dolgozók a bérek erőteljes növelését követelték. A sztrájkok mindaddig tartottak, amíg le nem mondott Miro Cerar kormányfő.
    

Sajtóhírek szerint távozásának egyik oka éppen a munkabeszüntetések és a szakszervezetek nyomásgyakorlása volt. Miután szeptemberben megalakult az új kormány, a tárgyalások a szakszervezetekkel folytatódtak. A rendőrök ugyanakkor október óta úgynevezett puha sztrájkot folytatnak. A közszférában dolgozók szakszervezetei szerint ötödik éve nő a hazai össztermék (GDP), ennek ellenére még mindig érvényben vannak a 2012-ben a gazdasági válság miatt hozott, a közalkalmazottakat sújtó bérkorlátozások     


A közszférában az elmúlt években átlagban 7 százalékos volt a béremelés, és a 2012-ben hozott megszorítások egy részét is eltörölte a kormány. A szlovén gazdaság többéves recesszió után 2013-ban mutatott először fellendülést és azóta is növekszik. Az idei harmadik negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a gazdaság, ugyanakkor az előrejelzések lassulást mutatnak az utolsó negyedévre és 2019-re is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com