Medvegyev: a közeli napokban aláírják a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről az orosz-szerb megállapodást

A közeli napokban aláírják a Déli Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának megépítéséről szóló orosz-szerb megállapodást - jelentette be Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő, miután Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel tárgyalt Moszkva környéki rezidenciáján.

medvegyev"Ezt a projektet nem szabad átpolitizálni" - mondta az orosz miniszterelnök Gorkiban, és azt hangsúlyozta, hogy a Déli Áramlat megépítése kölcsönösen előnyös Oroszországnak és Szerbiának. Közölte, hogy tárgyalásukon ezt az álláspontot erősítették meg.

A szerb kormányfő azt mondta a tárgyalást követő tájékoztatón, hogy már csak "technikai jellegű kérdések" maradtak fenn a vezetékrendszer szerbiai szakaszával kapcsolatban, de azokat is "gyorsan lezárják". Hozzátette, hogy az orosz fél kedvezményeket tett Belgrádnak, de nem árult el részleteket.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter június 17-én tárgyalt, és már akkor bejelentették, hogy Oroszország és Szerbia is kész folytatni a Déli Áramlat gázvezeték kiépítését.

Az Európai Bizottság (EB) szerint ugyanakkor a Déli Áramlat terve sérti az uniós szabályokat. Az úgynevezett harmadik energiacsomag tiltja, hogy gázszolgáltatók egyben gázvezeték tulajdonosok is legyenek. Az EB ezért felfüggesztette a projekt elfogadási eljárását és felszólította a benne részt vevő országokat, hogy addig ne folytassák az építkezést, amíg nem hozzák összhangba a kétoldalú megállapodásokat az uniós szabályozással.

Alekszej Miller, a beruházást végző Gazprom vezérigazgatója szerint a nemzetközi egyezményekről szóló 1969-es bécsi konvenció védi a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről kötött államközi egyezményeket és a beruházásról szóló szerződést nem lehet egyoldalúan megváltoztatni, vagy semmisnek nyilvánítani. A kétoldalú megállapodásokat szerinte a nemzetközi jog védi.

Az orosz gázt Ukrajna megkerülésével a Fekete-tenger alatt Bulgárián, Szerbián és Magyarországon át Ausztriába is eljuttató gázvezetéken a tervek szerint 2015 végén indul meg a szállítás.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com