Megoldódott az egyetlen szerbiai acélgyár sorsa

Aláírták a szendrői acélgyár irányításáról szóló szerződést a szerb kormány és a HPK Engineering nevű holland cég képviselői Belgrádban - számolt be róla vasárnap a Vecernje Novosti című napilap.

IMF_LogoAz egyetlen szerbiai acélgyárat már háromszor próbálták meg eladni, és miután a legutóbb, februárban sem sikerült megegyezni a potenciális vevővel, a belgrádi kormány úgy döntött, inkább szakértői menedzsmentre bízza az irányítást. A vállalatot így a holland cég vezeti majd a kormány felügyelete és ellenőrzése mellett.

A holland vállalat májustól veszi át az öntöde irányítását, Zeljko Sertic szerb gazdasági miniszter pedig arra számít, hogy a következő fél évben sikerül ismét nyereségessé tenni a vállalatot. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az állam ezentúl nem támogatja a szendrői acélgyárat, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött egymilliárd euróról szóló, hároméves készenléti hitelmegállapodás egyik feltétele ugyanis az volt, hogy megvonják a veszteséges állami cégek kormányzati támogatását. Belgrád eddig évi 120 millió dollárral volt kénytelen szubvencionálni az üzemet.

A gyár több mint ötezer embert foglalkoztat, tavaly mintegy 560 ezer tonna acélt termelt, ami Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök szerint az idén megduplázódhat. A kormányfő várakozása szerint jövőre a bruttó hazai termék minimum 0,8 százalékkal növekszik az acélműnek köszönhetően.

A szendrői acélgyárat először 2003-ban adták el, miután csődbe ment. Az amerikai US Steel 23 millió dollárért vásárolta meg, a vállalat 2012-ig az ország egyik legnagyobb exportőre volt, Szerbia teljes kivitelének 13 százalékát fedte le.

2012-ben a szerb kormány jelképes összegért (1 dollárért) vásárolta vissza, hogy megmentse, a US Steel ugyanis a csökkenő kereslet és az acél árának csökkenése miatt bezárta volna a gyárat, és ezzel több ezren váltak volna munkanélkülivé.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com