Több mint 100 milliárd dollárt veszíthetnek az autógyártók

Szakértői becslés szerint több mint százmilliárd dollár bevételkiesést szenvedhetnek el az autógyártók, ha nem tudják újraindítani a termelést április végéig az új koronavírus által okozott járvány miatt Európában és Észak-Amerikában leállított gyáraikban.Ian Henry, az AutoAnalysis nevű, szakági elemzéseket és előrejelzéseket készítő brit kutató központ tulajdonosa a Financial Times című londoni üzleti napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy számításaik szerint az európai gyártók 2,6 millió autó kiesése miatt 66 milliárd dollárt veszíthetnek, az észak-amerikaiak pedig 2 millió autót, azaz 52 milliárd dollárt bukhatnak el április végéig.

    
Ez a becslés a 2020-ra vonatkozó, eddigi gyártási előrejelzéseken alapul, beleértve az új modellek kibocsátását és a kereslet várható alakulását. Minden nagy európai és észak-amerikai autógyártó felfüggesztette a termelést március folyamán a munkavállalók egészségének védelme, illetve a kereslet zuhanása miatt. Egy sor vállalat pedig el is halasztotta el a termelés újraindítását, amelyet korábban március végére, április elejére tervezett. A japán Nissan, az amerikai gyártók közül pedig a Ford és a General Motors csak annyit közölt, hogy meghatározatlan időre zárva maradnak üzemei.
    

A termelés szüneteltetése Európában minden egyes héten további 8 milliárd dolláros, Észak-Amerikában pedig 7,5 milliárd dolláros kiesést jelent az autógyártók bevételeiben. Ian Henry megítélése szerint május előtt nem várható a helyzet normalizálódása, és az is a legkorábbi időpont. Nyugat-Európában márciusban durván kétharmaddal csökkent az új autók értékesítése, az Egyesült Államokban pedig tízéves mélypontra zuhant. Az április pedig ennél is súlyosabb veszteségeket hoz majd a fogyasztók mozgásszabadságának korlátozása, illetve az autószalonok kényszerű bezárása miatt.
    

Jóllehet a szigorú korlátozások feloldása után megugorhat az új autók forgalmazása, az elhalasztott vásárlásoknak valószínűleg csak egy részét realizálják a fogyasztók, mivel a járvány után várható kedvezőtlen gazdasági és a munkanélküliségi helyzet tompítani fogja a keresletet. Kínában a legsúlyosabb pillanatban gyakorlatilag senki nem vett új személyautót, és a rendelkezésre álló legújabb adatok is azt mutatják, hogy a koronavírus-járvány előtti szinthez képest 40 százalékkal alacsonyabb az új autók forgalmazása.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com