Több mint 40 százalékkal zuhant az EU-ba irányuló brit export januárban

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Januárban 40,7 százalékkal zuhant az Európai Unió piacaira irányuló brit export értéke; az EU-ból érkező import 28,8 százalékkal csökkent - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS).Az ONS hangsúlyozza: ez a legnagyobb havi visszaesés a kétoldalú kereskedelemben azóta, hogy ennek az adatnak a rendszeres ismertetése 1997-ben elkezdődött. A statisztikai hivatal elemzése szerint a kétoldalú kereskedelmi forgalom példátlan januári visszaesésének egyik oka az lehetett, hogy a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) követő átmeneti időszak januári lejárta előtt a brit és az uniós kereskedelmi partnerek egyaránt növelték raktárkészleteiket az esetleges fennakadások kivédésére, és januárban e készleteket használták fel.

   
Nagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az EU-ból, de a kilépés napján kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakban jórészt a korábbi szabályrendszer maradt érvényben a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Az átmeneti időszak ugyanakkor idén január 1-jén lejárt, és ezzel egy időben megszűnt Nagy-Britannia tagsága az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában is.
   

Az átmeneti időszak egyik legfontosabb célja az volt, hogy legyen idő a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú viszonyrendszer sarkalatos szabályairól. Ezt számos sikertelen tárgyalási forduló után szinte az utolsó pillanatban, közvetlenül karácsony előtt sikerült elérni. Az 1246 oldalas megállapodás egyik fő eleme egy szabadkereskedelmi egyezmény, amely százszázalékos vámliberalizációt - vagyis vám- és kvótamenetes kereskedelmet - biztosít Nagy-Britannia és az EU kétoldalú áruforgalmában.
    

E megállapodás sem küszöböli ki azonban a kereskedelmet terhelő adminisztratív kötelezettségeket: a brit exportőröknek egyebek mellett vámáru-nyilatkozatokat és eredetigazolásokat kell mellékelniük szállítmányaikhoz, és ezeket az uniós beléptető pontokon ellenőrzik. A brit statisztikai hivatal a januári kereskedelmi adatok pénteki ismertetéséhez fűzött elemzésében kiemeli, hogy a visszaesésben valószínűleg az előzetes megnövelt beszerzések átmeneti tényezője is szerepet játszott. Az ONS hangsúlyozta, hogy január vége felé már voltak jelei az EU-val folytatott kétoldalú kereskedelem normalizálódásának.
    

A beszámoló hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy az Európai Unió piacaira irányuló brit élelmiszer- és élőállat-kivitel értéke januárban 63,6 százalékkal zuhant, és ennek oka közvetlenül az lehetett, hogy az EU az átmeneti időszak lejártával szigorított ellenőrzési és eredetigazolás-vizsgálati rendszert vezetett be a Nagy-Britanniából érkező importra.
    

A statisztikai hivatal példaként említi, hogy a tengeri eredetű élelmiszerek Franciaországba irányuló skóciai exportja a skót szakmai szövetség (Scottish Seafood Association) adatai alapján szállítmányonként három napig tart, jóllehet korábban egy nap alatt célba értek ezek az exporttételek. Nagy-Britannia és az Európai Unió teljes kétoldalú kereskedelmének értéke a hivatalos statisztika szerint tavaly - vagyis még az átmeneti időszak érvényességi ideje alatt - 668 milliárd font (286 ezer milliárd forint) volt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com