UBS: sikeresek a kínai kormány ösztönzőcsomagjai

Az elmúlt hónapok gazdaságösztönző intézkedéseinek hatására a kínai gazdaság erősödésére számítanak a következő hónapokban a svájci UBS bank hongkongi elemzői.

ubsAz MTI-nek eljuttatott jelentésükben a szakértők közölték: az elmúlt hónapokban bevezetett rendelkezések az idén mintegy 0,6 százalékponttal is növelhetik a bruttó hazai termék (GDP) eddig várt bővülését. A kínai kormány korábban egyértelművé tette: a gazdaság lassulásának ellensúlyozására nem fog nagy, átfogó ösztönzőcsomagot bevezetni, sokkal inkább rövid távú, meghatározott iparágakra irányuló intézkedések várhatók.

A kormány monetáris téren mindenek előtt a pénzügyi rendszer likviditásának garantálásával segít, április óta például több mint 400 milliárd jüant (14,4 ezer milliárd forint) pumpált a rendszerbe. A kabinet 100 milliárd jüannal (3,6 ezer milliárd forint) növelte a vasúti beruházások idei keretösszegét, s csaknem száz projektben magántőke részvételét is lehetővé tette.

A kínai gazdaságtervező szerv, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) 80 ágazatot - köztük a telekommunikáció, energia, szállítás területét - nyitott meg részben vagy egészében a magánbefektetők előtt. A kis- és közepes vállalkozások számára kiterjesztette az adókedvezményeket és hitelfelvételi a lehetőségeket. Az exportőrök és a mezőgazdaságban dolgozók segítésére is külön ösztönző intézkedéseket - így adókedvezményeket, kedvező hitelkonstrukciókat - vezetett be. Az ingatlanpiacon a szegénynegyedek felújítására kiutalható hitelek nagyságát és a projektek volumenét emelte.

Az intézkedések azt mutatják, a hatóságok mindent megtesznek az éves 7,5 százalékos gazdasági célkitűzés eléréséért - írják a szakértők. A mini-ösztönzők mellett hozzájárulnak ahhoz is, hogy az idénre ígért 10 millió új munkahely létrejöjjön.

Az optimizmust a gazdasági reformok kivitelezésének folytatása is erősíti, az év első öt hónapja a tőkepiacokon, a pénzügyi- és energiaiparban, a tartományi finanszírozás terén is jelentős változásokat, liberalizációt hozott.

Az ösztönzők a következő hónapokban a gazdasági növekedés erősödését hozzák majd el. Az ingatlanpiac gyengesége ugyanakkor továbbra is komoly veszély forrása a gazdaság egésze számára. Ezzel a kormány tisztában van, s a nagyobb sokkok elkerülésére minden lehetséges monetáris és fiskális eszközt bevet majd - írja az elemzés.

MTI

Hozzászólások

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

Ezért kellenek a Soros Györgyök a tömegeknek!

A spekulánsok nélkül nem élet az élet.

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

EBRD: mérsékelt élénkülés várható az átalakuló térség gazdaságaiban, kockázat a Brexit

Mérsékelt ütemű kilábalás kezdődik az európai átalakuló térség gazdaságaiban az elmúlt évek gyenge teljesítménye után, de a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból hosszabb távon növ...

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Szakértő: nagy a verseny az EU-s bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért

Nagy a verseny az európai uniós (EU-s) bankfelügyeletért és a gyógyszerhatóságért; a kormány a britek kilépése (Brexit) miatt Londonból Magyarországra csábítaná az intézményeket, azonban erős a konkur...

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Nem változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban

Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az...

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Az Intesa miatt negatívra rontotta egy magyar és egy szlovén bank kilátását a Fitch

Negatívra rontotta a magyar CIB Bank és a szlovén Banka Koper besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő előzőleg az olasz tulajdonos, az Intesa Sanpaolo osztályzati ...

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

IMF: szolid ütemben nő Közép-Kelet Európa gazdasága

Szolid gazdasági növekedési ütemet könyvelhet el a legtöbb közép-kelet európai és dél-kelet-európai gazdaság, Oroszországban mérséklődik a bruttó hazai termék zsugorodása, és lassan más szovjet utódál...

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

Leminősíti Nagy-Britanniát a Moody's, ha elvész a hozzáférés az EU-piachoz

A Moody's Investors Service hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy ismét leminősíti a brit államadós-osztályzatot, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésével együtt elveszíti hozzáférését az Európ...

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

Javult az októberi amerikai feldolgozóipari BMI az ISM szerint

A vártnál is jobban nőtt, az ipari teljesítmény további javulását jelzi az amerikai Institute for Supply Management (ISM) októberre vonatkozó feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe. A kedden is...

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic tőzsdei bevezetésével lezárul az Alcoa kettéválása

Az Arconic Inc. részvényeinek keddi tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása - tájékoztatta kedden az Arconic az MTI-t. ...

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban

Nőtt a macedón államadósság az első kilenc hónapban, jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 50,6 százalékát teszi ki - jelentette be a macedón pénzügyminisztérium kedden. Macedónia államadóssága 2016...

http://ujhazak.com