Villamosenergia-tároló rendszert telepítenek az Inotal Zrt. várpalotai telephelyén

Villamosenergia-tároló rendszert telepítenek az alumínium félkésztermékeket gyártó Inotal Zrt. várpalotai telephelyén. A 3 milliárd forintos, 1,35 milliárd forint uniós támogatásból és 1,65 milliárd forint saját forrásból megvalósuló beruházás várhatóan idén őszre elkészül - tájékoztatta pénteken az MTI-t a gyár igazgatója.Németh Tamás elmondta, a várpalotai berendezés a gyári naperőműben megtermelt villamos energia tárolására szolgál majd, és a gyárat fogja ellátni energiával.

Egy 10 megawatt (MW) névleges teljesítőképességű és 20 megawattóra (MWh) energiatárolási kapacitású berendezés épül, amely öt órán keresztül lesz képes működtetni a vállalatot.

Az energiatárolók jelentőségéról szólva elmondta: főleg a verőfényes nyári napokon gyakran előfordul, hogy teljesítmény többlet van az elektromos hálózaton. Ez a többlet zavart okozhatna a vezérlésben, de ha akkumulátorokba lehet vezetni, akkor a többlet nem okoz zavart és az energia is megmarad, hasznosul.

Hozzátette: az Inotal Zrt. a támogatási szerződésnek megfelelően a telepített energiatároló rendszert a projekt befejezését követő legalább tíz éven át üzemben tartja majd, a berendezés 25 éven át képes működni. Németh Tamás elmondta azt is, hogy a vállalat alumínium félkésztermékeket gyárt, egyebek mellett huzalt, transzformátorokhoz keskenyszalagot és durvahuzalt.

2023-ban a cég árbevétele 102 millió euró, az adózott eredménye 5 millió euró volt, 284-en dolgoznak a vállalatnál. A vevők - több mint százan - ipari termékeket előállító vállalatok, szinte kivétel nélkül az Európai Unió országaiból. Az Inotal Alumíniumfeldolgozó Zrt. 1952 óta működik Várpalotán.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com