Viski József: az alkalmazkodás és a versenyképesség kulcsfontosságú a kertészeti ágazat számára
A kormányzatnak a szabályozási környezet megteremtésével, alakításával, a támogatások stabilizálásával kell tennie azért, hogy javítsa a kertészeti ágazat alkalmazkodóképességét és versenyképességét - jelentette ki az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden.
Viski József a tizenegyedik alkalommal megrendezett Zsendülés konferencia megnyitóján azt mondta, a kertészeti ágazat fokozottan ki van téve az időjárási kockázatoknak és nagyon érzékenyen tud reagálni bizonyos piaci és gazdasági folyamatokra.
Az államtitkár példaként említette az évtizedek óta nem tapasztal tavalyi tavaszi fagyokat, valamint a minden évben egyre hangsúlyosabban jelentkező aszályt, melyek egyaránt próbatétel elé állítják a gazdálkodókat, a kárenyhítési rendszert és a biztosítókat is. Kitért arra, a biztosítási díjhoz nyújtott támogatás mellett tavaly első alkalommal fizettek kárenyhítési előleget.
Kifejtette, tenni kell azért, hogy a víz megtartásával, az öntözővíz ingyenes biztosításával, az öntözési infrastruktúra fejlesztéshez nyújtott támogatásokkal ne csak kompenzálják a károkat, hanem próbálják enyhíteni a kockázatokat.
A politikus közölte, olyan ültetvények kialakítására és olyan kultúrák termesztésére van szükség, melyek jobban ellenállnak az időjárási kockázatoknak. Támogatják az eszközbeszerzéseket, melyek hatékony segítséget tudnak nyújtani a mezőgazdasági termelőknek, a kertészet és a gyümölcstermesztő ágazatnak a stabil gazdálkodáshoz.
A kormány feladata, hogy a normatív támogatások kiszámítható biztosításával segítse az ágazatot, a fejlesztési forrásokkal pedig még jobban fejlődő pályára állítsa a zöldség-gyümölcs ágazatot - hangsúlyozta Viski József.
A magyar kormány 80 százalékos társfinanszírozással biztosítja a közös agrárpolitika forrásait. Ennek köszönhetően olyan lehetőség nyílt meg a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és ezen belül a zöldség és gyümölcs ágazat számára, amilyenre nem volt példa Magyarországon az elmúlt 30-35 évben.
A kertészeti ágazathoz 160 milliárd forint beruházási támogatás jutott el az elmúlt 10 évben, és ennél nagyobb összeg áll rendelkezésre a következő öt esztendőben - tudatta az államtitkár, hozzátéve nagyon fontos, hogy ezeket a támogatásokat hatékonyan használják föl.
Viski József leszögezte, az időjáráshoz és a fokozott versenyhelyzethez is alkalmazkodni kell, mert nem tudjuk, hogy mi vár ránk a jövőben, milyen időjárási viszonyokkal fogunk találkozni öt év múlva vagy milyen lesz az agrártámogatási rendszer 2028-ban az Európai Unióban. Hozzáfűzte: a kilátásaink egyelőre nem túl biztatóak.
Az államtitkár közölte, a különböző szabadkereskedelmi megállapodások megkötésével a piaci versenyhelyzet jelentősen változni fog az EU-ban, ezért fontos, hogy stabil, erős zöldség-gyümölcs ágazat legyen Magyarországhoz. Ehhez az Agrárminisztérium minden támogatást megad és meg fog adni a jövőben - mondta.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások