Csökken a vissza nem térítendő pályázati pénz

A gazdasági szereplőket főleg azok a pályázatok érdeklik, ahol sok az "ingyenpénz", azaz a vissza nem térítendő támogatás. Azonban jelentősen kevesebb ilyet biztosít az állam a jövőben a vállalkozások számára .

Siba Ignác,  a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának (GOP) főigazgatója elmondta: a pályázatok kiírásának célja, hogy a pályázók fenntartható terveket valósítsanak meg, így a jövőben csökkenteni szeretnék azon lehetőségek arányát, amelyekben vissza nem térítendő pénz is szerepel.

Az IIR Magyarország Bankszektor 2011 konferencia második napján derült ki az is, hogy az új kombinált (GOP 2011.2-1-1, KMOP 2011.1-2-1)  mikrohitelprogrammal 10-150 milliós támogatást lehet elnyerni, ami a teljes projekt 25 százalékát teszi ki.

A pályázattal lehetőség nyílik ingatlanberuházásra, marketingre illetve eszközvásárlásra is. A regionális logisztikai központok fejlesztésében (GOP 2011.3-2-1) érdekelt cégek 20-150 millió forintot nyerhetnek el támogatásként, ez szintén a projekt 25 százalékát jelenti.

Ez is csökken...

A főigazgató arra is kitért, hogy a pályázatok ügyintézését már idén felgyorsítják: a banki hitel és a garanciák legfeljebb 120 nap alatt kerülnek elintézésre. Kisebb projektek esetében az NFÜ nagyjából 9 nap alatt köt szerződést, illetve a pályázók 60-70 százaléka nyer. Összességében elmondható, hogy ha egy vállalkozás nem sajnálja az időt és az energiát, akkor nyer. Hir.ma (az FN24 nyomán)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com