Visszaeshet a karácsonyi költekezés egy felmérés szerint

A magyarok 53 százaléka az idén kevesebbet költ majd ajándékokra karácsony előtt, mint szeretne - derül ki a MediaMarkt megbízásából készült reprezentatív felmérésből, amelynek eremdnyeit hétfőn juttatták el az MTI-hez.A felmérés szerint a megkérdezettek csaknem 80 százaléka vesz ajándékot idén, és az áremelkedés miatt a harmaduk még többet is költhet, mint tavaly. A válaszadók 67 százaléka ugyanakkor 30 ezer forintnál kevesebbet fog kiadni az ünnepi időszakban.
    

A válaszadók 12 százaléka mondta azt, hogy csak a gyerekeknek fog ajándékot vásárolni, 9 százalékuk pedig biztos abban, hogy nem kerül meglepetés a fa alá, további 15 százalék viszont még nem döntötte ezt el. A közlemény szerint az ajándékozási kedvet a végzettség és lakóhely nem befolyásolja, de a kistelepülésen élők és az alacsonyabb végzettségűek az átlagnál jóval kisebb összeget, 10 ezer forintnál is kevesebbet fognak beosztani.


A diplomások közel negyede 30-50 ezer, másik negyede még többet, 50-100 ezer forint között tervez költeni. Akik nem ajándékoznak, azoknál jellemzően az a családi megegyezés, hogy az együttlét a fontosabb, nem az ajándék (56 százalék), de jelentős azok aránya is, akik anyagi okokat jelöltek meg az ajándékozás elhagyására (40 százalék). Megjelennek ugyanakkor a fenntarthatósági szempontok is, a nem ajándékozó válaszadók negyede nem akar újabb tárgyakat halmozni - jegyezték meg.
    

A felmérés alapján az ajándékok válogatásában ma már egyértelműen az online megoldások vezetnek, az idősebbek körében is. A személyes beszerzés ennek ellenére nem szorult háttérbe, hiszen majdnem minden negyedik válaszoló továbbra is szeret az áruházakban körülnézni, mielőtt vásárolna - olvasható a közleményben.
    

A MediaMarkt felkérésére az Opinio Institute közvéleménykutató cég által végzett reprezentatív kutatás telefonos applikáció segítségével, több ezer ember bevonásával készült a 15-59 éves magyar lakosság körében, november utolsó hetében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com