Visszafogott harmadik negyedévet zártak a magyarországi kockázati- és magántőkebefektetők

Visszafogott harmadik negyedévet zártak a magyarországi kockázati- és magántőkebefektetők - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az Ernst&Younggal közösen készített legfrissebb jelentése alapján hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint idén július és szeptember között 31 tranzakció során 31 vállalkozás jutott összesen 12,712 milliárd forint kockázati tőkéhez, ez 20 százalékkal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakában befektetett tőkéhez képest, ugyanakkor 28 százalékkal meghaladta a 2020 harmadik negyedévében kihelyezett tőke értékét.
    

Hozzátették, hogy a tranzakciók száma a tavaly, illetve a 2020-ban elért 53, illetve 44 darabos ügyletszámhoz képest is csökkent 2022 harmadik negyedévében. Az idén a harmadik negyedévben végrehajtott 31 tranzakció közül 18 esetben első körös befektetésre került sor, ezek az ügyletek a teljes befektetett összeg 41 százalékát teszik ki.
    

Az egyesület 24 tranzakciót rögzített a magvető, a start-up, az inkubációs és a késői fázisban tartó cégeknél, ezek fedik le a befektetések értékének 40 százalékát. Az inkubációs ügyleteknél 50 millió, a magvető ügyleteknél 268 millió, a start-up ügyleteknél pedig 185 millió forint volt az átlagos befektetési összeg. A késői fázisú szakaszban tartó cégeknél ugyanez a mutató 426 millió forintot ért el.
    

A két legnagyobb értékű egyedi tranzakció növekedési fázisú céget érintett, a befektetések összege 3,468 milliárd, illetve 2,180 milliárd forint volt. Idén a harmadik negyedévben tíz különböző szektorba kerültek a tőkebefektetések, amelyek értékének 50 százaléka az ingatlan, illetve az üzleti és ipari szolgáltatások piacára került, a legnagyobb értékű egyedi befektetések is ezekben a szektorokban valósultak meg.
    

Az idei harmadik negyedévben kilenc alaphoz köthetően 26 kiszállás történt. A legtöbb exitre az élettudományok terén működő vállalkozásoknál került sor. Közölték, idén július és szeptember között 3,420 milliárd forinttal nőtt a befektethető tőke összege. Az 1991-ben létre jött Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) a magántőke és kockázati tőke szektor érdekeit képviseli Magyarországon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com