Visszatér a szocpol!

Orbán Viktor bejelentette, hogy visszatér a szociálpolitikai támogatás, ám ezt jóval, szigorúbb feltételekkel lehet majd igénybe venni: munkaviszonnyal, köztartozás nélkül csak olyanok vehetik igénybe, akiknek adott pillanatban nincs lakásuk.




Mindezt Orbán Viktor szerdai parlamenti sajtótájékoztatóján jelentette be. A szocpol a szigorúbb feltételei ellenére, ugyanazt a célt szolgálja, mint régebben, új lakások vásárlásához vagy építéséhez vissza nem térítendő támogatást fog nyújtani az állam a gyereket vállaló családoknak.

Orbán Viktor elmondta, hogy kijavítják a szocpol rendszer hibáit, valamint új elemek is bevezetésre kerülnek. Az egyik ilyen elem, hogy az egyik családtagnak legalább hat hónapos munkaviszonnyal kell rendelkeznie, nem lehet lakástulajdona és köztartozása.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a feltételeket ismertetve elmondta két gyerek után 0,8-1,3, három gyereknél, 1,2-2, négy vagy több gyerek esetében 1,6-2,5 millió forint lehet a vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás mértéke függ többek között a lakás méretétől, és az energetikai besorolástól. A szocpolt olyan lakások esetén lehet igényelni, amelyek megfelelnek bizonyos energetikai besorolásnak. Ez azonban kategóriától függően növelheti a támogatások összegét.

A miniszter azt is elmondta, hogy az igényléseket már az idén, a részleteket is szabályozó rendelet kihirdetése után be lehet nyújtani. A kifizetésekre azonban csak jövőre, 2012-ben kerül sor.

A szocpolt nem csak meglévő gyerekekre, hanem a jövőben vállalt gyerekek után is lehet igényelni. A kormány szerint közel négyezer család veheti igénybe jövőre a támogatási rendszert, ehhez 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com