Vízgazdálkodási fejlesztések a Tisza mentén

Vízgazdálkodási fejlesztések valósulnak meg a Tisza mentén, a Közép-Tisza fejlesztései közül folyamatban van például a Szolnok és Kisköre között futó hullámtér kezelési projekt - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) igazgatója  kedden Szolnokon, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága kihelyezett ülésén.Lovas Attila elmondta: a projekt folytatása, a Szolnok-Csongrád közötti hullámtér kezelése, jelenleg előkészítés alatt áll. A további fejlesztések között említette a jászsági vízgazdálkodási rendszer rekonstrukcióját, az üzemirányító és monitoring hálózat, a nagyműtárgyak, a belvízcsatornák fejlesztését, valamint az energetikai korszerűsítést.

    


Szólt arról, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciumában megvalósuló VTT (Vásárhelyi terv továbbfejlesztése) hullámtér rendezése a Közép-Tiszán elnevezésű uniós projekt keretében újabb 410 méteres szakaszon kezdődhet töltésfejlesztés Tószeg belterületén.     


Czédli Herta, a Debreceni Egyetem docense elmondta: a Tisza mente, a Tisza-vidék és maga a Tisza vízfolyás - Magyarország jövője, fennmaradása és utódaink életminősége alapján - megérdemel annyit, hogy egy új Tisza-kutatás megvalósulhasson. A kutatásfejlesztés és innováció ezen a területen igen jelentős eredményeket hozhatna - jelentette ki, hangsúlyozva: a vízfolyásokat, víztereket folyamatosan kell vizsgálni, mert csak így lehet a vágyott "jó ökológiai állapotot" elérni.    


Füstös Gábor halgazdálkodási szakértő egyebek mellett arról beszélt, hogy komplex kutatások hiányában a 2000. évi tiszai cianid-mérgezés utóhatásaira vonatkozó pontos adatok nem ismertek, de az biztos, hogy a fogás mennyisége csökkent, az invazív fajok - a busa, a törpeharcsa, a hullámtéren a gyalogakác - pedig előretörtek.     


Hozzátette: az ívóhelyek csökkenése, illetve a jelenlegi hatalmas "horgász nyomás" mellett  a  természetes vizekben a megfelelő halállomány pusztán telepítésekkel nem biztosítható. A szakértő egy lehetséges jövőnek nevezte az ökológiai szemléletű halgazdálkodást, ahol a populációk kölcsönhatásait, az élőhely jellemzőit figyelembe veszik halgazdálkodási szinten és egy ésszerű fenntartható hasznosítási igény jelenik meg.     


Többek között fontosnak nevezte az ívóhely-rekonstrukciót, a szakemberképzést, egyben kiemelte egy összeurópai kormoránstratégia szükségességét. Schmidt András, a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében a Tisza élővilágáról, főbb természeti értékeiről tartott előadást, amelyben kiemelte az Országos Natura 2000 priorizált intézkedési tervet.     


Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) az ülésen elmondta: minden Szolnokon indult fejlődés a vasúthoz és a Tiszához köthető. Szólt arról, hogy a Modern városok program egyik fontos eleme Szolnokon a kikötőfejlesztés, ez összhangban áll a turizmus és idegenforgalom fellendítésével, amely a következő időszak fontos feladata. A város iparűzésiadó-bevétele a tervezetthez képest 1 milliárd forinttal nőtt az elmúlt négy évben, a város gazdasága 12 százalékkal erősödött.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com