Vizsgálja a versenyhivatal a Spar által vállalt kötelezettségek végrehajtását

Utóvizsgálat keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által vállalt kötelezettségek végrehajtását - tájékoztatta a nemzeti versenyhatóság hétfőn az MTI-t.A GVH felidézte: a kiskereskedelmi cég a versenyhivatal 2020 decemberében lezárult vizsgálatában a többi között azt vállalta, hogy új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt.


A folyamatban lévő eljárás során a GVH azt vizsgálja, hogy a Spar maradéktalanul és határidőben végrehajtotta-e a jóvátételi programban önként vállalt kötelezettségeit - közölték. A 2020 decemberében lezárult vizsgálat során a GVH feltárta, hogy a Spar jogsértő beszerzői gyakorlatot alakított ki, valamint visszaélt jelentős piaci erejével.


A versenyhivatal megállapította, hogy a Spar bónuszrendszere indokolatlanul és egyoldalúan írt elő díjakat a beszállítóknak azért, hogy termékeik a bolthálózat polcaira kerülhessenek. A GVH Versenytanácsa a jogsértések megállapításán túl egy összetett, mintegy 1,7 milliárd forintos kötelezettségvállalási program végrehajtását rendelte el a cég számára az eljárás eredményeként. Ennek része volt teljesen új, korábban nem létező munkahelyek létesítése is.


A Spar vállalta, hogy hat regionális szállítói központot (Győr, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg) alakít ki a magyar helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére. A cég vállalta, hogy a regionális rendszer 90 százalékban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak juttat lehetőségeket, valamint a minőség-audit, a logisztika, a raktározás és a marketing területén is oktatással segíti a beszállítók tevékenységét.


A kötelezettségvállalások végrehajtását a nemzeti versenyhatóság minden esetben következetesen és tüzetesen vizsgálja - hangsúlyozta a GVH. A versenyhivatal közleményében felhívta a vállalkozások figyelmét, hogy a határozataiban előírt kötelezettségeket pontosan és maradéktalanul szükséges teljesíteni, hiányos teljesítés vagy elmaradt igazolás esetén a GVH jelentős bírságot szabhat ki az érintett vállalkozásra. A közleményben felidézték azt is, hogy a magyar versenyhatóság rekord, közel 400 millió forintos utóvizsgálati bírságot szabott ki a Bookingra 2024 júliusában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com