VOSZ-főtitkár: a legkisebb keresetűek "kezét nem lehet elengedni"

A legalacsonyabb keresetűek "kezét nem lehet elengedni", nekik kompenzációt kell adni, így a szolidaritás és az együttműködés szempontjait előtérbe helyezve szavazták meg a munkáltatók a minimálbéremelést és annak előrehozását - hangsúlyozta Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A bérmegállapodásról - miszerint a minimálbér 15, a garantált bérminimum 10 százalékkal nő idén decembertől -, azt mondta, hogy az idei stagnáló, enyhe recessziós gazdaságban nagyon nehéz volt a kétszámjegyű emelésről tárgyalni. Kiemelte, hogy a bér egy vállalkozás első három költségeleme között van, és szokatlannak nevezte a decemberre előrehozott emelést. Úgy fogalmazott: vállalkozói közösségük nem akart először ehhez hozzájárulni, de végül megszavazták az emelést, figyelembe véve, hogy a fogyasztás élénkülése a vállalkozásoknál csapódik le.
    

Az infláció csökkenése nagyon kedvező tendencia, de ahhoz, hogy a vállalkozások ismét a növekedés és modernizáció útjára lépjenek a hitelkamatoknak erősebben kell csökkenniük - hívta fel a figyelmet. Amennyiben a jövő év feléig továbbra is ilyen magas lesz hitelkamatok szintje, újabb év veszhet el - mondta, megjegyezve, hogy ennyi tartalék nincs a magyar gazdaságban. A vállalkozók szerint erős kontroll mellett, de ambiciózusabb kamatdöntésekre lenne szükség, hogy visszatérjenek az 5-6 százalékos kamatszintek.
    

A műsorban szóba került, hogy az Országgyűlés a vállalkozók és vállalkozások közösségépítő és nemzetgazdaságot erősítő tevékenységének elismeréseként minden év december első péntekét a magyar vállalkozók napjává nyilvánította. Ennek apropóján Perlusz László felidézte, 1998-ban Demján Sándor indítványára kezdték megünnepelni a vállalkozók napját azzal a céllal, hogy korrekt, előremutató párbeszédet folytassanak a mindenkori kormánnyal a vállalkozói környezet javításáról, a piacgazdaság fejlesztéséről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com