VOSZ: nem javul a vállalkozói hangulat

Nem javul a vállalkozói hangulat, az üzleti környezet egyre nehezebbé válik - mondta Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára kedden az Egyensúly Intézet szakmai közreműködésével készülő VOSZ Barométer kutatás 2025. második negyedéves jelentését ismertető sajtótájékoztatón, Budapesten.Kozák Ákos, a VOSZ társelnöke, az Egyensúly Intézet társalapítója, gazdaságkutatási igazgatója ismertette, hogy a 400 tagvállalat megkérdezésével negyedévente készülő VOSZ Barométer Index mutatója az idén a második negyedévben 50 százalékra mérséklődött az előző negyedévi 51 százalékról.

A mutató összetevőit elemezve kiemelte, a legnagyobb problémát a beruházási alindex alakulása mutatja, amely a második negyedévben 33 százalék volt, és ez jelentős csökkenés az előző év hasonló időszakában mért 40 százalékhoz képest, és további mérséklődés az idei év első negyedévi 36 százalékhoz képest is. Az üzleti hangulat a második negyedévben 56 százalékon állt az első negyedévi 57 százalékot követően - sorolta.

Hozzátette, az üzletmenettel kapcsolatosan a vállalkozások szerint kockázatot jelent a megrendelések elmaradásából adódó veszteséges működés és a partnerek nehézségei, a fizetési morál romlása. Továbbra is problémának látják a cégvezetők a munkaerőhiányt, a megrendelések elmaradását. A felmérés szerint a megkérdezett vállalkozások 71 százaléka beépíti az inflációt az áraiba - ismertette Kozák Ákos.

Az ország gazdasági helyzetével összefüggésben a vállalkozások úgy látják, hogy a megelőző negyedévhez hasonlóan a kiszámíthatatlanság és az infláció továbbra is probléma. A cégvezetők 58 százaléka ítélte kockázatosnak a következő negyedévre várható általános gazdasági helyzetet, és mindössze 7 százalék értékelte azt pozitívan, 38 százalék szerint pedig nem fog változni a gazdasági helyzet - mondta a VOSZ társelnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com