Zala megyében 1,2 milliárd forintot fordítottak közmunkaprogramokra

Közel 4500 fő kapcsolódott be az év első felében a közfoglalkoztatási programokba Zala megyében, a támogatásokra összesen mintegy 1,2 milliárd forintot fordítottak - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja hétfőn az MTI-vel.

kmkA kistérségi startmunka mintaprogramok keretében idén 1440 álláskereső tudott munkához és keresethez jutni. Hosszabb időtartamú, közfoglalkoztatás keretében az év első hat hónapjában további 1400 fő támogatása kezdődött meg.
A bio- és megújuló energiafelhasználási projekt keretében megindult kazánprogramok júniusban befejeződtek.

Hét Zala megyei településen összesen 74 millió forintos támogatással 9 kazánt építettek és 15 fő számára tudnak hosszú távú munkát biztosítani. A beruházás - amelytől a következő fűtési időszakban az energiaköltségek csökkenését várják - csak önkormányzati tulajdonú, gázfűtéses ingatlanokban, óvodákban, iskolában, közösségi házban, hivatali épületekben valósulhatott meg.

A vállalkozóvá válást elősegítő támogatásokra a rendelkezésre álló, 78 millió forintos megyei keretből idén 35,6 millió forintot használtak fel.

A támogatásban részesülők tevékenységi köre többek között a méhészetet, a növény-, zöldség és gyümölcstermesztést, állattenyésztést, sajtkészítést, ruházati termékek gyártását érinti.

Bérkompenzációs támogatásra 151 kérelem érkezett, a munkáltatók a mintegy 72 millió forint támogatási összegből 1821 munkavállaló kötelező béremelését kívánja biztosítani. A május 31-ig beérkezett pályázatok alapján a munkaügyi központ 100 munkáltatóval, 1600 fő támogatására kötött szerződést 62 millió forint összegben. További 42 munkáltatóval a szerződéskötés folyamatban van.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com