Zalaegerszeg további befektetőket is ki tud szolgálni
Zalaegerszeg fejlődése biztosított, ki tudja szolgálni a további befektetőket is - közölte a város és térségének fideszes országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.
Vigh László az elmúlt fél évben megvalósult térségbeli beruházásokat és a közeljövőben befejeződő újabb fejlesztéseket ismertetve beszélt arról, hogy Zalaegerszeg "bezzegváros" lett, számos fejlesztés bizonyítja ezt. A beruházások a körülményektől függetlenül folyamatosak, a jelentkező befektetők számára további területeket is tud biztosítani a város - mondta.
Felidézte, hogy az elmúlt hat hónapban átadott egyik legnagyobb beruházás a járműipari tesztpályán felavatott, nagy sebességű haladásra épített oválpálya volt. Ezzel megvalósult a korábbi tervekben elhatározott fejlesztés minden eleme, de a pálya "soha nem fog elkészülni", mert a bérlői igényeknek megfelelően mindig újabb részekkel egészítik ki - tette hozzá.
Tavaly a technikai épületet bővítették, így az 6 teher- és 16 személyautó befogadására lett alkalmas, de igény lenne arra is, hogy nemcsak egyes elemeknél, hanem a tesztpálya teljes területén tudjanak vizes útfelületet is biztosítani - ismertette.
Vigh László hozzátette: a tesztpálya működtetése - amelyet az osztrák AVL-lel közös cég végez - mostanra pozitív lett, vagyis a bevételek már meghaladják a kiadások összegét. A teljes, 265 hektáros területen még van további beruházásra alkalmas rész, és ezekre már vannak újabb érdeklődők is.
Az országgyűlési képviselő kitért arra is, hogy mintegy 3,5 milliárd forintból valósult meg Zalaegerszeg talán legfontosabb útvonala, a Kosztolányi utca kétirányúsítása, amelyet a jelentősen megnövekedett járműszám indokolt. Ma 26 ezer háztartásra 36 ezer gépkocsi jut, ehhez pedig naponta további 14-15 ezer autó érkezik a térségből, ezt a forgalmat pedig mindenképpen kezelni kell - mondta.
Jelezte még, hogy hamarosan átadják az északi ipari parkban a Flex korábban már beharangozott beruházását, amelyre 35 milliárd forintot fordítottak. A mintegy kéthektáros gyárépületben a legkorszerűbb gépsorokon a gépkocsik vezetéstámogató rendszereihez való alkatrészeket gyártanak majd a közeljövőben.
(Forrás: MTI)
Vigh László az elmúlt fél évben megvalósult térségbeli beruházásokat és a közeljövőben befejeződő újabb fejlesztéseket ismertetve beszélt arról, hogy Zalaegerszeg "bezzegváros" lett, számos fejlesztés bizonyítja ezt. A beruházások a körülményektől függetlenül folyamatosak, a jelentkező befektetők számára további területeket is tud biztosítani a város - mondta.Felidézte, hogy az elmúlt hat hónapban átadott egyik legnagyobb beruházás a járműipari tesztpályán felavatott, nagy sebességű haladásra épített oválpálya volt. Ezzel megvalósult a korábbi tervekben elhatározott fejlesztés minden eleme, de a pálya "soha nem fog elkészülni", mert a bérlői igényeknek megfelelően mindig újabb részekkel egészítik ki - tette hozzá.

Hozzászólások