Ziarul Financiar: a bukaresti tőzsde legsötétebb napját idézték elő a kormány tervezett adómódosításai

A bukaresti tőzsde történetének legsötétebb napját idézték elő a román kormány által tervezett adóintézkedések, amelyek a bankszektort, az energia és a telekommunikációs vállalatokat sújtanák leginkább - írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar című napilap.A gazdasági-pénzügyi újság emlékeztetett, hogy a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) pánikot keltett Eugen Teodorovici pénzügyminiszter által ismertetett sürgősségi kormányrendelet, amely az adótörvények módosítására irányul és jelentős adóemeléseket vezet be az említett három szektorban január 1-től.

   
A BET tőzsdeindex, amely a legfontosabb tizenhárom vállalat részvényeinek alakulását tükrözi, 11 százalékot zuhant szerdán. A lap szerint ekkora visszaesést nem tapasztaltak még a BVB történetében, amit kizárólag belföldi tényezők okoztak. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány által bejelentett adóintézkedések példátlan összefogást eredményeztek a vállalatok között, például 70 telekommunikációs cég közös közleményben tiltakozott a tervezet ellen, amely a telekommunikációs piacot felügyelő hatóságnak fizetendő, úgynevezett monitorizálási illetéket a vállalatok árbevételének 0,4 százalékáról 3 százalékára emelné. A szolgáltatók szerint ez megakadályozza a különböző fejlesztéseket, például az 5G hálózat kiépítését.
    

A kormány által tervezett adóemelések az energiaszektort is erőteljesen sújtják, hiszen a kormány korlátozná a belföldi kitermelésű földgáz árát, ami a lap által megszólaltatott piaci szereplők szerint kérdésessé teszi a fekete-tengeri földgáz kitermelését. Ilyen körülmények között ugyanis nem lenne elég vonzó befektetés a tenger alatti földgáz felszínre hozatala.
    

A román kormány emellett a bankokra is úgynevezett kapzsisági illetéket vetne ki, amit azoknak a pénzintézeteknek kell majd fizetniük, amelyek másfél százalékot meghaladó bankközi hitelkamatlábat (ROBOR) alkalmaznak. Az illeték a bank aktíváinak 0,2 százalékától indul és a ROBOR jelenlegi, 3 százalékot meghaladó szintjénél már eléri a 0,9 százalékot.
    

A kötelező magánnyugdíjalapoknál tervezett változtatások a megfigyelők szerint hosszú távon a magánnyugdíjrendszer megszüntetéséhez vezethetnek, ezért a pénzügyi piacon dolgozók érdekeit védő különböző szakmai egyesületek is egyhangúan tiltakoztak a kormány elképzelései ellen és felszólították a kabinetet, tegyen le a rendelet elfogadásáról.
    

A Ziarul Financiar szerint a kormány az adóemelésekkel akarja előteremteni a választási kampányban megígért jelentős bér- és nyugdíjemelések fedezéséhez szükséges pénzt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com