Zsigó Róbert: az árréscsökkentés nyomán átlagosan közel 20 százalékkal lettek olcsóbbak az élelmiszerek

A legfrissebb adatok szerint az árréscsökkentéssel az év eleji árakhoz képest a drogériai termékek átlagosan 26,6, az élelmiszerek pedig 19,6 százalékkal lettek olcsóbbak - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebookra kedden feltöltött videónyilatkozatában.Zsigó Róbert közölte: az év elején azért szabadultak el az árak, mert a multik nyerészkedtek az extraprofittal, és korábban például a mosogatószer, a mosópor vagy a tusfürdő esetében több mint 30 százalékos árrést alkalmaztak. A politikus hangsúlyozta, a családok számára egy nagy bevásárlásnál jól érzékelhető, hogy kevesebbet kell ugyanazért fizetni, mint korábban.

Több terméket is felmutatott példaként: az általa kiválasztott sajt árréscsökkentés nélkül kilónként 1020 forinttal többe kerülne, míg a tej 172 forinttal, a liszt 184 forinttal, a tisztítószer 344 forinttal, a tusfürdő 120 forinttal, a sampon 700 forinttal, a mosószer 707 forinttal lenne drágább.

"Tehát mondhat bárki bármit. Hogyha olcsóbb a sajt, a tej, a liszt, a sampon, a tisztítószer, a mosószer vagy éppen a pelenka, az kedvez a családoknak. Erről kár vitatkozni. Továbbra is megvédjük a családokat és az időseket az indokolatlan áremelésektől és az áremelőktől" - fogalmazott a videóban Zsigó Róbert.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com