Zuhanásban a főbb európai piacok

Zuhanással nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken, és jelentősen csökkent a kőolaj, illetve az ipari nyersanyagok ára, miután a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott népszavazást.tozsdeA londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 9,05 százalékos, a frankfurti DAX-index 9,97 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 10,59 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 11,47 százalékkal esett nyitásban.

Nyitás után pár perccel az irányadó indexek közül a belga 7,85 százalékos, a dán 7,18 százalékos, a holland 10,07 százalékos, a lengyel 10,86 százalékos, a portugál 9,33 százalékos, a spanyol 15,95 százalékos mínuszban állt.
Az olaj világpiaci ára is zuhan.

Közép-európai idő szerint délelőtt kilenc óra után néhány perccel az észak-tengeri Brent augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 48,30 dollárba került, 2 dollár 61 centtel, 5,13 százalékkal lett olcsóbb az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára augusztusi szállításra hordónként 2 dollár 56 centtel, 5,11 százalékkal, 47,55 dollárra esett.

Az eurót 1,1030 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 3,10 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A londoni fémtőzsdén a réz ára a legkeresettebb, három hónapos határidőre 2,74 százalékkal, tonnánként 4639,00 dollárra, az alumíniumé 2,35 százalékkal, 1601,25 dollárra, a nikkelé 3,53 százalékkal, 8877,50 dollárra, az óné 1,81 százalékkal, 16 947,50 dollárra, a cinké 2,83 százalékkal, 1980,25 dollárra, az ólomé pedig 2,24 százalékkal, 1691,00 dollárra csökkent.

A nyugat-európai tőzsdék erős pluszban zártak csütörtökön, miután a befektetők még szinte teljesen bizonyosra vették, hogy a Nagy-Britannia uniós tagságának fenntartását támogató tábor győz a népszavazáson. A DAX-index 1,85 százalékkal, 10 257,03 pontra, az FTSE-100 index 1,23 százalékkal, 6338,10 pontra, a CAC-40 index pedig 1,96 százalékkal, 4465,90 pontra nőtt.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,88 százalékkal 3034,45 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 1,31 százalékkal, 1359,91 pontra emelkedett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com