Az angyalok novemberi üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?Kos: Azt üzenik neked az angyalok novemberre, hogy figyeld meg, hogy mennyivel jobban érzed magad a bőrödben, amikor pozitívan gondolsz önmagadra és másokra. Emellett arra figyelmeztetnek, hogy ne akarj másokat irányítani vagy megváltoztatni! Ha nem erőltetsz semmit, akkor majd békésebb úton fog megérkezni hozzád a vágyott, vagy annál is jobb végkifejlet.

Bika: Azt üzenik neked az angyalok, hogy novemberben úgy érzed, hogy elakadtál, és próbálsz rájönni, hogy mi az életcélod, ám nem te fogsz rátalálni a feladatra, hanem az fog megtalálni téged. Erre utal az „elhívás” is. Az angyalok azt tanácsolják, hogy az ősz utolsó havában bátran kövesd a vágyaidat, a gondolataidat, és engedd, hogy ők elsimítsák a gondjaidat!

Ikrek: Azt üzenik neked az angyalok, hogy nehéz érzéseken mentél át az utóbbi időben, ugyanis átélted valaminek a lezárását, valamiféle veszteséget, ugyanakkor az újjászületést és az új dolgok kezdetét is megtapasztaltad. Ennek eredményeként szomorúság és öröm keveredik benned novemberben. Ezzel kapcsolatban számíthatsz arra, hogy az angyalok segítenek megnyugodni, megvigasztalódni és a boldogságra összpontosítani.

Rák: Azt üzenik neked az angyalok novemberre, hogy biztonságban érezheted magad, mert melletted vannak és segítenek az akadályok legyőzésében, és abban, hogy válaszokat találj azokra a kérdésekre, amelyekre eddig nem találtál.

Oroszlán: Arra emlékeztetnek az angyalok novemberben, hogy az energia egyensúlya tartja életben az univerzumot, ezért figyelj oda arra, hogy ezek az energiák egyensúlyban legyenek az életedben. Ez azt jelenti, hogy az ősz utolsó havában ne csak adj, hanem kérj is, és fordítva! Figyelj oda arra, hogy mindig adj vissza valamit a jóból!

Szűz: Azt üzenik neked az angyalok, hogy fontos változások zajlanak le benned novemberben, aminek időszakában megérik benned valami, ami lehet egy döntést, úgyhogy csak adj neki időt! Az ősz utolsó havában fontos, hogy légy magaddal sokkal türelmesebb és elnézőbb!

Mérleg: Azt üzenik neked az angyalok novemberre, hogy sok kihívással kell szembenézned az utóbbi időben, ám ne aggódj, mert ők megvédenek a negatív hatásoktól! Az angyalok segítenek neked, hogy megéld azokat a csodás, pozitív energiákat, amelyek a lelkedben lakoznak.

Skorpió: Azt üzenik neked az angyalok novemberre, hogy ami jelenleg problémának tűnik, abban már benne rejlik a megoldás is, csak még idő kell ahhoz, hogy kibontakozzon. Az életben előfordul, hogy az áldás kerülőúton érkezik, ahogy az most veled is történik, éppen ezért bízz benne, hogy megkapod a válaszokat a kérdéseidre az ősz utolsó havában!

Nyilas: Azt üzenik neked az angyalok novemberre, hogy keresed az utadat és a helyedet a világban, amit higgadtan és türelmesen kell tenned. Ne feledd, hogy a megoldást nem te találod meg, hanem az talál meg téged, méghozzá akkor, amikor egyáltalán nem számítasz rá!

Bak: A csillagjegyed alapján jellemző rád, hogy rendkívül érzékenyen reagálsz az energiákra, éppen ezért a szokottnál is nagyobb szükséged van az angyalok támogatására novemberben, hogy meg tudj szabadulni azoktól az energiáktól, amelyeket átvettél.

Az angyalok azt tanácsolják neked az ősz utolsó havára, hogy vonj védőpajzsot magad köré, képzeld el, hogy fehér és lila színű védelmező fény ölel körbe! Emellett tisztítsd meg az otthonod és a környezeted energiáit is, aminek érdekében alaposan szellőztess ki és gyújts fehér színű, gyógyító gyertyát novemberben!

Vízöntő: Azt üzenik az angyalok, hogy novemberben jusson eszedbe, hogy a vonzás törvénye segíthet a kérdéses helyzet javításában. Ne feledd, hogy a panaszkodással és az aggódással csak még több rosszat vonzol be, ezért változtass a gondolkodásodon az angyalok segítségével, hogy azt vonzd be, amire vágysz! Ennek érdekében naponta többször képzeld el, hogy a problémás helyzet már megoldódott!

Halak: Az angyalok neked szóló novemberi üzenete úgy szól, hogy van egy helyzet, amit segítség nélkül próbáltál megoldani, ám azt nem kell egyedül megoldanod! Ideje elengedned azokat a túlzó és felesleges elvárásokat, amelyeket saját magaddal szemben állítottál. Ha ezt hajlandó vagy nem csak az eszeddel, hanem a lelkeddel is felfogni, akkor megérkezik a segítség.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Szerencsés és peches napok decemberben

Szerencsés és peches napok decemberben

Ezeket a dátumokat jegyezd fel a naptáradba a csillagjegyed alapján!

Decemberi feladat

Decemberi feladat

Erre kellene a legjobban figyelned 2024 utolsó hónapjában.

Decemberi egészség horoszkóp

Decemberi egészség horoszkóp

Erre kellene odafigyelned a testi-lelki egészséged érdekében.

Decemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Decemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Erre számíthatsz az anyagiak és a munka terén a tél első havában!

Decemberi szerelmi horoszkóp

Decemberi szerelmi horoszkóp

Mire számíthatsz párkeresőként vagy párkapcsolatban élőként?

Decemberi horoszkóp

Decemberi horoszkóp

Így telhet az év utolsó hava!

Novemberi Tarot jóslat

Novemberi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ősz utolsó havára?

Szerencsés és peches napok novemberben

Szerencsés és peches napok novemberben

Ezeket a dátumokat jegyezd fel a naptáradba a csillagjegyed alapján!

Novemberi egészség horoszkóp

Novemberi egészség horoszkóp

Erre kellene odafigyelned a testi-lelki egyészséged érdekében.

Novemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Novemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Mire számíthatsz a karrier terén az ősz utolsó havában?

http://ujhazak.com