Az október legszerencsésebb és legpechesebb napjai

Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezni a naptárba!Az életben, és így az évnek minden hónapjában, előfordulnak jobb és rosszabb időszakok. Olykor úgy érezzük, hogy annyira szerencsések vagyunk, hogy szinte tennünk sem kell azért, hogy jó történjen velünk, ám máskor az ág is húz, mi pedig tehetetlennek érezzük magunkat.

A horoszkóp szerint októberben is elmondható, hogy minden csillagjegy esetében lesz négy nap, amikor különösen szerencsésnek, míg másik négyen igazán pechesnek érezheti magát.

A legszerencsésebb napok ideálisak lesznek az ismerkedéshez, a randevúzáshoz, a szerelmi ügyekhez, a munkahelyváltáshoz, az állásinterjúkhoz vagy például az új karrierbe kezdéshez.

Ezzel szemben a legkedvezőtlenebb napokon nagyobb megfontoltságra, higgadtságra és türelemre lesz szükség.

Fontos megjegyezni, hogy a nehezebb napok nem jelentenek automatikusan balszerencsét, viszont nem árt jobban figyelni, valamint óvatosabbnak lenni, különösen a közlekedésben, mert fennállhat a baleset veszélye.

Lássuk, hogy a csillagjegyed alapján mely dátumokat érdemes felírnod a naptáradba októberben!

Kos:

Kos jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 04., október 06., október 15., október 19.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 08., október 20., október 30.

Bika:

Bika jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 04., október 06., október 11., október 28.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 07., október 22., október 27.

Ikrek:

Ikrek jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 04., október 06., október 09., október 18.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 19., október 20., október 22., október 30.

Rák:

Rák jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 06., október 10., október 26., október 31.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 13., október 17., október 28.

Oroszlán:

Oroszlán jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 06., október 08., október 15., október 18.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 02., október 17., október 30.

Szűz:

Szűz jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 04., október 06., október 18., október 19.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 20., október 22., október 30.

Mérleg:

Mérleg jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 04., október 06., október 15., október 19.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 18., október 17., október 20.

Skorpió:

Skorpió jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 06., október 11., október 18., október 23.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 07., október 22., október 30.

Nyilas:

Nyilas jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 04., október 07., október 18., október 19.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 22., október 23., október 30.

Bak:

Bak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 06., október 11., október 23., október 31.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 17., október 22., október 30.

Vízöntő:

Vízöntő jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 11., október 15., október 18., október 19.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 20., október 22., október 30.

Halak:

Halak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 04., október 06., október 23., október 30.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 17., október 20., október 22.

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Erre kellene koncentrálnod decemberben!

Erre kellene koncentrálnod decemberben!

Mire figyelj oda a hónapban?

Az angyalok tanácsai decemberre

Az angyalok tanácsai decemberre

Mit üzennek az angyalok a hónapra?

Decemberi dátumok

Decemberi dátumok

Ezek lesznek a hónap legszerencsésebb és legnehezebb napjai.

Decemberi egészségtippek

Decemberi egészségtippek

Erre figyelj a testi-lelki egészséged érdekében a hónapban!

Decemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Decemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Így alakulhat az anyagi helyzeted és a szakmai életed a hónapban!

Így alakulhat a szerelmi életed decemberben!

Így alakulhat a szerelmi életed decemberben!

Erre számíthatsz a horoszkóp szerint.

Decemberi horoszkóp

Decemberi horoszkóp

Így alakulhat a hónap!

Novemberi kínai horoszkóp

Novemberi kínai horoszkóp

Erre számíthatsz a hónapban a kínai jegyed alapján.

Ezt kellene elengedned novemberben!

Ezt kellene elengedned novemberben!

Tedd boldogabbá az életedet!

Novemberi dátumok

Novemberi dátumok

Ezek lesznek a hónap legszerencsésebb és legnehezebb napjai.

http://ujhazak.com