Az október legszerencsésebb és legpechesebb napjai

Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezni a naptárba!Az életben, és így az évnek minden hónapjában, előfordulnak jobb és rosszabb időszakok. Olykor úgy érezzük, hogy annyira szerencsések vagyunk, hogy szinte tennünk sem kell azért, hogy jó történjen velünk, ám máskor az ág is húz, mi pedig tehetetlennek érezzük magunkat.

A horoszkóp szerint októberben is elmondható, hogy minden csillagjegy esetében lesz négy nap, amikor különösen szerencsésnek, míg másik négyen igazán pechesnek érezheti magát.

A legszerencsésebb napok ideálisak lesznek az ismerkedéshez, a randevúzáshoz, a szerelmi ügyekhez, a munkahelyváltáshoz, az állásinterjúkhoz vagy például az új karrierbe kezdéshez. Ezzel szemben a legkedvezőtlenebb napokon nagyobb megfontoltságra, higgadtságra és türelemre lesz szükség.

Fontos megjegyezni, hogy a nehezebb napok nem jelentenek automatikusan balszerencsét, viszont nem árt jobban figyelni, valamint óvatosabbnak lenni, különösen a közlekedésben, mert fennállhat a baleset veszélye.

Lássuk, hogy a csillagjegyed alapján mely dátumokat érdemes felírnod a naptáradba októberben!

Kos:

Kos jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 05., október 09., október 21. és október 27.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 02., október 11., október 12. és október 30.

Bika:

Bika jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 07., október 09., október 14. és október 24.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 08., október 15. és október 20.

Ikrek:

Ikrek jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 05., október 09., október 21. és október 27.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 04., október 12., október 23. és október 28.

Rák:

Rák jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 03., október 08., október 14. és október 23.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 07., október 13., október 20. és október 26.

Oroszlán:

Oroszlán jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 02., október 10., október 15. és október 20.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 09., október 14., október 22. és október 30.

Szűz:

Szűz jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 03., október 07., október 17. és október 19.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 18., október 26. és október 27.

Mérleg:

Mérleg jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 07., október 11., október 20. és október 30.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 04., október 12., október 23. és október 28.

Skorpió:

Skorpió jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 01., október 16., október 18. és október 23.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 05., október 09., október 13. és október 26.

Nyilas:

Nyilas jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 09., október 18., október 24. és október 29.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 06., október 10., október 20. és október 30.

Bak:

Bak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 02., október 06., október 08. és október 20.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 13., október 18., október 25. és október 26.

Vízöntő:

Vízöntő jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 02., október 09., október 20. és október 30.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 01., október 07., október 13. és október 14.

Halak:

Halak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek az ősz második havában: október 04., október 14., október 24. és október 28.

Októberben ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: október 04., október 14., október 24. és október 28.

(Forrás: nlc.hu)


Hozzászólások

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezni a naptárba!

Az angyalok üzenete áprilisra

Az angyalok üzenete áprilisra

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Áprilisi egészség horoszkóp

Áprilisi egészség horoszkóp

Erre figyelj, ha nem szeretnél egészségügyi problémákat a tavasz második havában!

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Erre számíthatsz párkeresőként vagy párkapcsolatban élőként a tavasz második havában!

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az anyagiak és a munka terén a tavasz második havában.

Áprilisi horoszkóp

Áprilisi horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz második havában?

Márciusi spirituális üzenetek

Márciusi spirituális üzenetek

Milyen energiák hatnak rád a csillagjegyed alapján?

Márciusi kínai horoszkóp

Márciusi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz első havában a csillagjegyed alapján?

Márciusi egészség horoszkóp

Márciusi egészség horoszkóp

Erre kell figyelned a tavasz első havában!

Március legszerencsésebb és legpechesebb napjai

Március legszerencsésebb és legpechesebb napjai

Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezned a naptáradba a tavasz első havában!

http://ujhazak.com