Havi horoszkóp (Augusztus)

Mit tartogat a nyár utolsó hava?Gyorsan elrepült 2017 nyara, hiszen máris itt van az augusztus, ami mindenkit kárpótol a nehéz és kihívásokkal teli júliusért. A következő hetekben főleg azok várhatnak pozitív fordulatot, akik párt keresnek, de azok is csupa jó dolgot remélhetnek, akik a magánélet helyett a karrierüket építenék.

Kos: Mozgalmas és változatos augusztus vár rád, aminek kifejezetten örülni fogsz, hiszen nagyon vágysz azokra a lehetőségekre, aminek kihasználásával pörgősebbé teheted az életed. Ebben a hónapban minden adott lesz a sikerhez, a látványos eredményekhez, amikért cserébe a dicséret sem marad el.

A következő hetekben jobban kezdesz vágyni arra, hogy alapjaiban változtass meg néhány dolgot. Szeretnél jobb lenni, de nemcsak magadon változtatnál, hanem a környezeteden is, ezért pedig hajlandó van áldozatokat hozni.

Augusztusban váltsd valóra néhány ötletedet, akár azokat is, amelyeket korábban félredobtál, mert most jelentős fejlődést érhetsz el a munkádban. Mutasd meg, hogy milyen erő bújik meg benned és arass sikert!

Bika: Remek időszakod lesz augusztusban. Új ötletekkel állsz elő, megvillantod a rejtett tartalékaidat, aminek láttán mások is felfigyelnek rád. A nyár utolsó havában nagy dolgok készülődnek, a változást pedig nem tudod megállítani, úgyhogy inkább tegyél meg mindent magadért és a saját fejlődésedért!

Sokszor kell majd kapkodnod a fejed, ha nem akarsz lemaradni az eseményekről. Amennyiben eddig nem tudtál sokat pihenni, akkor ideje, hogy idő szakíts a nyári lazításra, még a hónap első felében!

A karriered építése érdekében fontos, hogy 22-e után újra aktív legyél. Ha párt keresel, akkor a szerelem terén is várható változás. Ha tanulni akarsz, esetleg önfejlesztésbe fogsz, akkor ezzel hosszú távra elkötelezheted magad.

Ikrek: Augusztusban be kell végre vallanod magadnak, hogy a rengeteg munka és más kötelezettségek mellett a pihenést sem hanyagolhatod el. Ha az idei nyáron még nem volt lehetőséged az igazi és tartalmas szórakozásra, akkor augusztusban mindenképpen legyen erre időd és helyed!

Ne gyárts kifogásokat, hiszen érzed, hogy az erőd végén jársz és neked is jár a kikapcsolódás, ami a céljaidhoz is közelebb visz, ráadásul új ismeretségeket köthetsz. Ha szeretnél hódítani és párra vágysz, akkor keresgélj, mert jó lehetőségeket kapsz a csillagoktól. Ha már van párod, akkor romantikus és izgalmas hónapod lesz, ám ne feledd, hogy rajtad múlik, hogy mit utasítasz el és vonzasz be!Rák: Ha augusztusban úgy érzed, hogy kimerültél, akkor az nem csoda, hiszen rengeteget dolgoztál az elmúlt időben. Szerencsére még akad néhány remek ötleted és energiatartalékod. Rád nem jellemző, hogy kételkednél a döntéseidben, most mégis elbizonytalanodhatsz, ám ezt tudd be annak, hogy a nyár utolsó hava nem kínál fel túl sok mesés lehetőséget!

Augusztusban az lesz a legjobb, ha beéred azzal, hogy ez egy problémamentes hónap, ami tökéletes a pihenésre. Ha párt keresel, akkor menj társaságba és keresd annak a lehetőségét, hogy megmutasd a potenciális jelölteknek, hogy milyen bájos vagy!

Oroszlán: Váratlan konfliktusok nehezíthetik meg az életedet augusztus első napjaiban. Az ilyen helyzetek előtt értetlenül állhatsz, mert úgy érezheted, hogy semmit sem tettél mindezért, hiszen csak sodortattad magad az árral. Ez a helyzet meg fogja tanítani, hogy a nem döntés is döntés, a sorsod irányítását pedig muszáj a kezedben tartanod!

A konfliktushelyzetek nem okoznak komolyabb veszteséget, de arra rá fognak ébreszteni, hogy minden nap fontos és mindig önmagadért kell tenned, az ötleteidet pedig nem hagyhatod kárba veszni.

Augusztusban minden nehézséget könnyen megoldasz, hála a határozottságodnak. Néha szükségszerű lesz, hogy összefogj másokkal, mert az eredmény csak így lesz látványosabb. Augusztus hatodik napjától jelentős kérdésekben kell döntéseket hozni, ám eközben se feledkezz el a pihenésről!

Szűz: Augusztusban mutasd meg, hogy milyen erő és ambíció rejlik benned! Ebben a hónapban muszáj lesz élned a sokoldalúságoddal, kreativitásoddal, rugalmasságoddal! Az ötleteidet és a terveidet mindenképpen írd le és valamelyiket valósítsd meg ezek közül!

Ha kellően aktív leszel, akkor az eredmények is érkezni fognak, másokat pedig ámultba ejthetsz a teljesítményeddel. Mindez az augusztusi csillagálláson nem fog múlni, mert az megteremti neked a lehetőségeket, főleg anyagi téren, ahol pozitív fejlődésre van kilátás.

Ne vedd félvállról a munkát, hanem vállalj el mindent, akár egy új munkát vagy másodállást is, mert most semmit sem zárható ki. Augusztusban előreléphetsz, fejlődhetsz a karrier és a szerelem terén.Mérleg: Augustusban a legfontosabb dolgod az, hogy légy boldog, kreatív, ötletelj, menj társaságba, ismerkedj emberekkel, idegen kultúrákkal, fedezz fel ismeretlen helyeket. Mindezt tedd spontán, mert nincs szükség alapos tervezésre.

A jó hangulatod, aktivitásod másoknak is szemet fog szúrni, ezért nem csoda, ha sokan keresik majd a társaságodat. Augusztusban sok erőt kapsz az időjárástól, a pozitív energia pedig nagy segítségedre lesz a mindennapokba, tehát csak a te döntéseden múlik, hogy mihez kezdesz, merre mész, kit hódítasz meg. Most a ranglétrán is feljebb léphetsz.

Skorpió: Összekuszálhatja a lelkedet a hónap eleje, de a későbbiekben ennek is lesznek pozitív eredményei. Mindegy, hogy a csillagok milyen bonyodalmakat, feszültséget, vitákat generálnak, mert helyt fogsz állni, elsimítod a problémákat, kibékíted az ellenfeleket, és képes leszel bocsánatot kérni a hibádért, rossz megfogalmazásodért.

Augusztus 3-a és 7-e között megmakacsolhatod magad, nem hallgatsz senkire, csak mész a saját fejed után, ami a csillagjegyedet ismerve, nem meglepő. 22-e után minden rendbe fog jönni, ami addig döcögött. Legyen időd a pihenésre, a szabadidődet pedig azokkal oszd meg, akik fontosak az életedben!

Nyilas: Vegyesen alakul az augusztus, mert lesznek időszakok, amikor a fellegekben érzed magad, máskor a padlóra kerülsz, de a hónap végén látni fogod, hogy összességében pozitív végeredményt értél el, jó és hasznos dolgokat tettél.

A nyár utolsó havát intenzíven éld meg. Mindenképpen legyen időd az emberi kapcsolataid ápolására! Ha úgy érzed, hogy valamitől, valakitől már nem kapsz semmit, akkor azt engedd el, még akkor is, ha ez fáj!

Az augusztusi élethelyzeteket tekintsd fejlődési lehetőségeknek! Habár lesz elég energiád, mégis hajlamos leszel rohanni, kapkodni, mert szeretnél minél több feladatot elvégezni, ami hiba, mert nem a mennyiség, hanem a minőség az, ami számít! Augusztusban megvalósíthatod egy-két régi tervedet.Bak: Augusztusban új dolgokon kezdhetsz gondolkodni, mert érzed, hogy muszáj változtatnod valamelyik életterületeden ahhoz, hogy új energiákat vonzhass be. Nincs abban semmi furcsa, ha változásra vágysz, ráadásul erre alkalmas lesz a hónap.

Ha akarod, akkor gyökerestül gyomlálhatsz ki néhány dolgot, hogy fejlődhess, szebb és okosabb lehess. A mozgásigényed és a kalandvágyad is megnő, ezért augusztusban fennáll a lehetősége annak, hogy új munkát keresel, tanulni kezdesz, vagy az érzelmi életedbe hozol izgalmat.

Fontos, hogy ne parancsokat vagy megtervezett lépéseket kövess, hanem cselekedj ösztönösen, mert most ez lesz a legjobb fegyvered. Augusztusban melléd áll a szerencse, úgyhogy kiemelkedő időszakban lesz részed. Fogadd el, ha valaki felajánlja a segítségét!

Vízöntő: Augusztus eleje kellemetlenséget, lelki törést okozhat, ami rákényszerít arra, hogy gondolkodj, szelektálj, dobd ki azt, ami régi és nem jó, miközben azt tartsd meg, ami előremutat és segít a fejlődésben!

Ha vannak szőnyeg alá sepert ügyeidet, azok között lesz, ami elő fog bukkanni, hogy megold őket végre. Szánj erre időt, mert gyorsan pontot tehetsz ezeknek a végére! 22-e után szerencsés leszel a munka és a szerelem terén, ahol fordulat következik be. Ha párkereső vagy, akkor nem várt helyeken és pillanatokban találkozhatsz valakivel.

Halak: Fantasztikus augusztusban lehet részed, hiszen most csak az nem sikerül, amibe bele sem fogsz. Használd ki a remek alkalmat, tégy valami különlegeset, például keress új munkát, költözz vagy alapíts vállalkozást!

Most mindegy, hogy mit teszel, ám az felelőtlenség lenne tőled, ha csak lazítanál és pihennél, hiszen több kedvező lehetőség tesz róla, hogy jobbá tedd az életed. Fontos azonban, hogy nem kell mindenbe belevetned magad!

Válaszd ki a legvonzóbb lehetőséget, és engedd, hogy a belső hangod adjon tanácsot! Augusztusban alapjaiban változtathatod meg a mindennapjaidat, új ismeretségeket köthetsz és tágíthatod a szellemi horizontodat. A hónap középső szakaszában párt találhatsz, ha keresel.

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások

Áprilisi kínai horoszkóp

Áprilisi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz második havában a csillagjegyed alapján?

Áprilisi spirituális üzenetek

Áprilisi spirituális üzenetek

Neked mit üzen az Univerzum?

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezni a naptárba!

Az angyalok üzenete áprilisra

Az angyalok üzenete áprilisra

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Áprilisi egészség horoszkóp

Áprilisi egészség horoszkóp

Erre figyelj, ha nem szeretnél egészségügyi problémákat a tavasz második havában!

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Erre számíthatsz párkeresőként vagy párkapcsolatban élőként a tavasz második havában!

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az anyagiak és a munka terén a tavasz második havában.

Áprilisi horoszkóp

Áprilisi horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz második havában?

Márciusi spirituális üzenetek

Márciusi spirituális üzenetek

Milyen energiák hatnak rád a csillagjegyed alapján?

Márciusi kínai horoszkóp

Márciusi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz első havában a csillagjegyed alapján?

http://ujhazak.com