Havi horoszkóp (február)

Mi vár ránk a következő hetekben? A tél utolsó hava csak 28 napból fog állni, ám a rövid február nem ad lehetőséget a pihenésre, hiszen számos akadállyal, konfliktussal kell megbirkóznunk, miközben ki kell használnunk az önmegvalósítást és anyagi gyarapodást segítő ajánlatokat.

Kos: Habár nem leljük nagy örömünket a téli időjárásban, mégis február olyan lehetőségekkel vár, amelyek okot adnak a mosolyra, főleg azért, mert ezek a remek ajánlatok az anyagiakról fognak szólni, tehát nagy bűn lenne, ha kihagynánk a komoly változással kecsegtető lehetőségeket.

A hónap tizenkettedik napja környékén érkezhet egy kiemelkedő ajánlat. Ilyesmire hónapokig nem számíthatunk, tehát legalább gondoljuk át a dolgot! A következő hetekben arra is számíthatunk, hogy elérhetővé válnak a régi álmaink megvalósítása, ez pedig nemcsak az életünket terelheti jobb irányba, hanem a pénzügyi nehézségeinket is megoldhatják. Legyen bátorságunk igent mondani a lehetőségekre!

Bika: Ha a január kellően izgalmas és mozgalmas volt, akkor februárban lehetőségünk lesz a lazításra, de persze ez nem jelenti azt, hogy a következő 28 napban nem lesz semmi dolgunk. A munka és a tanulás könnyebben mehet a tél utolsó havában, amikor néhány régi álmunk is megvalósulhat.

Az elmúlt hét hónapban felgyülemlett feszültségünk csökken, emiatt fényesebbnek látjuk a jövőt, az akadályok száma pedig megcsappanhat. Az anyagiakban egy pozitív fordulat garantálhatja, hogy új alapokra kezdjünk építkezni. A hétvégéken pihenjünk, találkozzunk a barátainkkal, foglalkozzunk a családunkkal, párunkkal!

Ikrek: Különleges és izgalmas dolgok megvalósítására lesz alkalmas a február, mert a most következő hetek nagyszerű fordulatokkal lesz teletűzdelve. A tél utolsó hava ideális lesz a szellemi tudásunk gyarapítására, a tanulásra és az önmegvalósításra.

Amellett, hogy a saját lelkünket kutatjuk, még érdemes abba is energiát ölni, hogy másokat ösztönözzünk. Februárban hallgassunk a megérzéseinkre, mert a belső hangunk nem fog tévútra vezetni!

Rák: Február első harmada nem lesz ínyünkre, mert rengeteg akadály, banális, értelmetlen, hosszú vita nehezíti meg a mindennapjainkat, ez pedig lelkileg is kikészít, mert folyamatosan úgy fogjuk érezni, hogy hátráltatnak, akadályoznak.

Mindennek a tetejébe még egy kisebb betegség is ágynak dönthet a hónap közepén. Ha azonban előre felkészülünk ezekre a helyzetekre, akkor a kellemetlenségek nagyobb részét elkerülhetjük. Fontos, hogy figyeljünk az anyagi javainkra, mert február második felében becsaphatnak. A közlekedésben is legyünk óvatosak! A hónap utolsó napjai mosolyt és megnyugvást hoznak, úgyhogy kitartás! Oroszlán: Február elején alaposan elgondolkodhatunk azon, hogy milyen hibákat kell kijavítanunk az életünkben ahhoz, hogy tartalmasabbá tegyük a mindennapokat. Az égiek lendületet fognak adni az érzelmi életünknek, valamint segítenek, hogy megfontolt döntést hozzunk azokban az ügyekben, amiket eddig a szőnyeg alá sepertünk, mert féltünk a kudarctól.

A hónap második felében helyezzük magunkat a középpontba, mert nem az számít, hogy mások elvárásainak megfeleljünk, hanem az lesz a fontos, hogy megjutalmazzuk magunkat az elért eredményeinkért. A családunktól megkapjuk a megérdemelt kényeztetést és szeretetet.

Szűz: Ha januárban nem indult gondtalanul az év, akkor februárban megérkezik a várt változást. A következő hetekben számíthatunk arra, hogy jelentős fordulatok következnek be még olyan életterületeken is, ahol ilyesmire nem készültünk fel.

Az anyagi és üzleti ügyeink nagyon jól fognak alakulni, de csak akkor, ha kicsit több időt és energiát fordítunk a dolgainkra. A tudatos változások segíteni fognak a jó eredmények elérésében, ez a kellemes időszak pedig eloszlatja a feszültségünket.

Ha egy kicsit többet törődünk a szeretteinkkel, akkor azzal is csak jót tehetünk magunknak, hiszen az év eleji hajtás miatt elhanyagoltuk őket. A munka és a karrier terén pozitív hónap lesz a február.

Mérleg: Amennyiben januárban nem éreztük úgy, hogy szükségünk lenne a változásra, akkor februárban emlékeztetni fog az élet, hogy nincs időnk a pihenésre, ugyanis olyan fordulat vár ránk, ami miatt a zsigereinkben fogjuk érezni az újdonság iránti vágyat.

Az év első havában még megtehettük, hogy halogassuk a dolgainkat, de februárban az égiek erős hátszéllel támogatják a sikert, tehát ne pazaroljuk az időt! Most mindegy, hogy milyen ötletünk támad, mert ez az időszak mindenképpen jó arra, hogy módosítsunk az életünkön.

A tél utolsó havával egy nagyszerű időszak veszi kezdetét, ám arra figyeljük oda, hogy ne szórjuk a pénzt! Költekezés helyett legyünk előrelátóak és meggondoltak!

Skorpió: Ha eddig mindent megtettünk azért, hogy ne kelljen szembenéznünk a valósággal, akkor február rá fog kényszeríteni, hogy kihúzzuk a fejünket a homokból. Ideje, hogy ráébredjünk, hogy minden nap elpazarolt idő, amit nem azzal töltünk, hogy a saját javunkra fordítsuk.

Hiába kapaszkodunk a múltba, mert semmi marad a régi. Minden változik, nekünk pedig alkalmazkodnunk kell az új körülményekhez, mert ellenkező esetben, csak veszteséget mutathatunk fel.

Februárban tisztán kell látnunk, illetve ki kell lépnünk a megszokásaink keretei közül. A tél utolsó, rövid havában kezdjünk valami újba! Jó ötlet lenne például, ha tanulnánk, továbbképeznénk magunkat, mert az, amit most elkezdünk, sikert fog hozni. Nyilas: Februárban a rutinmunka mellett oda kell figyelnünk arra, hogy sokkal több megértéssel forduljunk a közvetlen környezetünk felé. Most fontos, hogy toleranciát tanúsítsunk, függetlenül attól, hogy rokonról, barátról, vagy kollégáról van szó.

A tél utolsó havában minket elkerülnek a gondok, de a többi ember naponta szembesül az akadályokkal, ezért nekünk kell támaszt nyújtanunk a többi csillagjegy szülöttének. Az, hogy másokat támogatunk, nekünk is hasznos lesz, mert ez fog feltölteni energiával.

Az anyagi dolgaink február 25. és 28. között összekuszálódhatnak, ráadásul egy váratlan kiadás is kellemetlenül érinthet. Amennyiben ez az otthonunkkal lesz kapcsolatos, akkor okosan számoljuk ki a pénzt. Ha valaki kölcsönt kér, akkor arra mondjunk nemet!

Bak: Ha február elején kisebb-nagyobb problémákkal kerülünk szembe, akkor ne veszítsük el az önmagunkba vetett hitet! Még az igazán furcsa akadályok előtt se gondoljuk azt, hogy meg kellene futamodnunk. Álljunk a sarkunkra, tegyük meg a szükséges lépéseket, mert képesek vagyunk a sikerre!

A problémás helyzetek megoldásában a családunk és a barátaink is a segítségünkre lehetnek, úgyhogy nyugodtan kérjük a támogatásukat, ha akarjuk, mert azt tudnunk kell, hogy nélkülük is van elég erőnk ahhoz, hogy egyedül boldoguljunk. A múltban eltemetett családi ügyek napirendre kerülhetnek. Zárjuk le ezeket a fejezeteket az életünkben!

Vízöntő: Február elején minden lassan, akadozva halad, a kérdéseinkre nem kapunk időben választ, tehát nehezen haladunk az ügyeinkkel. Úgy fogjuk érezni, hogy inkább hátrafelé lépünk, mint előre, emiatt a hónap első felében ne számítsunk jelentős és szóra érdemes változásra.

Legkésőbb 17-e után minden derűsebb lesz, a mindennapok feladatait pedig könnyebben meg tudjuk oldani. Ha odafigyelünk, akkor láthatjuk, hogy a környezetünk mennyi újdonsággal kecsegtet.

Februárban lesz néhány dolog, amit meg kell változtatnunk magunk körül A környezetünkben kössünk békét, oldjuk meg a régi konfliktusokat, és javítsunk meg mindent, ami hibás, még a csöpögő csapot is. A függőben lévő ügyek végére is tegyünk végre pontot!

Halak: A február elejét mindenképpen fordítsuk önmagunkra, mert az égiek támogatni fogják a karrierrel és anyagiakkal kapcsolatos törekvéseinket, ráadásul a jogi ügyekben is könnyen születhetnek megoldások.

A tél utolsó havában minden, ami eddig akadozva ment, hirtelen megoldható lesz. Ha szétnézünk az állásajánlatok között, akkor rábukkanhatunk egy remek előrelépési lehetőségre, ezt pedig vétek lenne kihasználatlanul hagyni.

Februárban új üzleti kapcsolatokat alakíthatunk ki, ezekből pedig komoly hasznunk lesz a jövőben. Ez főleg akkor következik be, ha vállalkozást vezetünk. A hónap második felében a szerelemben lehet szerencsénk.

(Forrás: life.hu)


Hozzászólások

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezni a naptárba!

Az angyalok üzenete áprilisra

Az angyalok üzenete áprilisra

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Áprilisi egészség horoszkóp

Áprilisi egészség horoszkóp

Erre figyelj, ha nem szeretnél egészségügyi problémákat a tavasz második havában!

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Erre számíthatsz párkeresőként vagy párkapcsolatban élőként a tavasz második havában!

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az anyagiak és a munka terén a tavasz második havában.

Áprilisi horoszkóp

Áprilisi horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz második havában?

Márciusi spirituális üzenetek

Márciusi spirituális üzenetek

Milyen energiák hatnak rád a csillagjegyed alapján?

Márciusi kínai horoszkóp

Márciusi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz első havában a csillagjegyed alapján?

Márciusi egészség horoszkóp

Márciusi egészség horoszkóp

Erre kell figyelned a tavasz első havában!

Március legszerencsésebb és legpechesebb napjai

Március legszerencsésebb és legpechesebb napjai

Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezned a naptáradba a tavasz első havában!

http://ujhazak.com