Havi horoszkóp – Szeptember

Mit tartogat a számunkra az ősz első 30 napja?horos2A szeptembert egyfajta újrakezdésként éljük meg, és legalább annyi mindent fogadunk meg ilyenkor, mint szilveszterkor. Ha szerencsések vagyunk, akkor a terveinket a bolygók is támogatják, ám az idei szeptember nem lesz könnyű, mert a Szaturnusz a Nyilas jegyéből gördít elénk akadályokat.

Kos: A hónap első napjaitól érezni fogjuk, hogy egy olyan változás közeleg, amit nem kerülhetünk ki. Ezzel kapcsolatban csak az lesz kérdés, hogy alkalmazkodunk, vagy inkább harcolunk ellene.

Engedjük, hogy segítsenek az égiek, mert könnyen a fejlődéshez vezető útra léphetünk. Ez a folyamat nem egy hirtelen ötlet eredménye, ám a csillagok csak most állnak úgy, hogy sikerrel teljesítsük az utat.

Készüljünk fel rá, hogy nem fog minden úgy menni, mint a karikacsapás! Lesznek akadályok, de ezek ne riasszanak el, mert eljutunk a célhoz, ha erősen kitartunk. A kedvező fordulatok közelednek, ezért ne forgácsoljuk szét az energiánkat. Szeptemberben az is fontos, hogy ne kapkodjunk, hanem fontoljuk meg alaposan a döntéseinket!

Bika: Szeptember első napjaiban a kapkodás, idegeskedés, szétszórtság lehet jellemző ránk. Ezen az állapoton az sem segít, hogy a Szaturnusz belép a Nyilas csillagjegybe, ami okít és rámutat a hibákra.

Habár nem vall ránk, most mégis vonzzuk a bonyolult helyzeteket, váratlan konfliktusokat. Jól tesszük, ha a fontos dolgokat csak előkészítjük szeptemberben, és majd csak októberben foglalkozunk velük komolyabban.

Szeptember második fele az érzelmek területén kedvező fordulatot hoz. Ha keressük a szerelmet, akkor most betoppanhat az igazi az életünkbe, de persze rajtunk múlik, hogy beengedjük-e az illetőt.

HoroscopeIkrek: Szeptemberben minden körülmény adva lesz ahhoz, hogy bizonyos dolgokat elengedjünk, és kissé átformáljuk magunkat. Legyen bátorságunk kinyílni, erősítsük meg az önbizalmunkat! A céltudatosságunk most másoknak is feltűnik, és ennek hála új barátokat találhatunk.

Ha költözést, munkahelyváltást, új vállalkozás indítását tervezzük, akkor erre a 7-től 14-ig tartó időszak a legalkalmasabb, de csak akkor vágjunk bele a dologba, ha megteremtettük a stabil jogi háttért!

Ne bonyolódjunk bele kétes ügyekbe! Szeptemberben az is előfordulhat, hogy váratlan úton érkezik a szerencse az életünkbe. Annak érdekében, hogy egészségesek maradjunk, muszáj kerülnünk a stresszt!

Rák: Lehet, hogy észre sem vesszük, de ahogy közeledik az ősz, úgy szaporodnak a feladataink, amelyeknek elvégzését nem halogathatjuk. Figyeljünk oda a váratlan helyzetekre, lehetőségekre, mert 17-ig olyan komoly és hosszútávra szóló változás következhet be, amely az anyagi helyzetünkre is erősen kihat.

A szerelmi életünkben is pozitív hónapra számíthatunk. Amennyiben párkapcsolatban élünk, akkor elmélyülhetnek az érzéseink. Ha keressük az igazit, akkor szeptember második felében megérkezhet a szerelem hozzánk.

A hónap egyik legfontosabb feladata a számunkra az, hogy a személyiségünkkel, önfejlesztéssel is foglalkozzunk. Indítsuk el ezeket a folyamatokat, hogy még jobb emberek lehessünk!

Oroszlán: Három dologra van szükségünk ahhoz, hogy célba érjünk. Ezek a kitartás, az ambíció és a kreativitás. Szeptemberben mindent megkapunk az égiektől ahhoz, hogy fejlődjünk, gyarapodjunk, sikert arassunk, növekedjünk. Nekünk csak el kell döntenünk, hogy mit akarunk elérni.

Ez a hónap elsősorban a karrierünk és az anyagi életünk tekintetében hozhat komoly eredményeket, de ehhez szükségünk lesz a tudatosságra és a visszafogottságra. Most a régi problémákat is megoldhatjuk, de ezekhez le kell mondanunk néhány dologról.

Az érzelmi életünkre a kiegyensúlyozottság lesz jellemező. Az egészségünk szempontjából legyünk elővigyázatosabbak, mert szeptember második felében megnő az esélye, hogy baleset ér, vagy megbetegszünk.

horoscope201234Szűz: Szeptemberben meglepő fordulatokra kell számítanunk, ezért alkalmazkodjunk a változásokhoz, mert csak így tudjuk a legtöbbet kihozni a helyzetekből! Az ősz első hónapja kifejezetten sikeres lehet.

A legjobb lehetőségekre a munka, karrier tekintetében számíthatunk. Miközben élünk a kínálkozó alkalmakkal, ne felejtsük el, hogy a nap csak 24 órából áll, és bizonyos határokat nem ildomos átlépni! Keressük a középutat, legyünk előrelátók!

A magánéletünk területén kisebb bosszúságokra, értelmetlen konfliktusokra kell számítanunk. Ezeknek az oka mi magunk leszünk, mert lehet, hogy olyan sokat akarunk adni a szeretteinknek, hogy az nekik már túl sok lesz.

Szeptemberben rengeteg erővel, kellő lelkesedéssel gazdálkodhatunk, ám az irányt nem mindig tudjuk belőni. Ha reálisak maradunk, akkor az sokat fog segíteni!

Mérleg: A szeptember nagyszerű időszak lehet az életünkben, ha tudatosan és körültekintően járunk el, valamint megjegyezzük, hogy olykor a kevesebb több. Most csak annyi feladatot vállaljunk el, amennyiről tudjuk, hogy biztonsággal, maximális erőbedobással elvégezzük.

Készüljünk fel arra, hogy a hónap első hetében hangulatingadozások nehezítik meg a dolgunkat. Ezek a kellemetlenségek átmeneti lelki problémák lehetnek, és lehet, hogy úgy érezzük, hogy nem tudjuk, hogy mit szeretnénk.

Előnyünkre válhat, ha kihasználjuk a kreativitásunkat, rugalmasságunkat. Akkor járunk a legjobban szeptemberben, ha a sok munka mellett a magánéletünkre is elég időt fordítunk.

Skorpió: Rengeteg váratlan helyzetre kell számítanunk ősszel. Az új feladatok, ismeretlen utak mellett, még az sem kizárt, hogy másoknak kell segítséget nyújtanunk, mert egyszerűen nem tudunk nekik nemet mondani.

Mindez nagyon kedvező hatással lesz ránk, mert sokat tanulhatunk, tapasztalatot gyűjthetünk. Figyeljünk oda a külvilágtól kapott jelekre, és a megérzéseinkre is hallgassunk, mert ezek nagyon sokat segítenek abban, hogy eldöntsük, hogy merre menjünk, kivel szövetkezzünk, és mi a különbség a jó és a rossz között.

Az igazán nagy sikereket akkor érhetjük el, ha együtt tudunk működni másokkal, elfogadjuk, vagy szükség esetén kérjük mások segítségét. Szeptemberben a pénzügyek is fontos szerepet kapnak. Most érdemes hitelt felvennünk, beruháznunk, de senkinek se adjunk kölcsön!

o-HOROSCOPENyilas: Vegyes hatások jellemzik az ősz első havát, aminek részben az lesz az oka, hogy a Szaturnusz belép a csillagjegyünkbe. Az égi erők ösztönözni fognak, őszinteségre biztatnak, és arra sarkallnak, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból.

Szeptemberben több oka is lesz annak, hogy szerencsésnek érezzük magunkat, hiszen a Szaturnusz kellemetlenkedését a Jupiter hárítja, ezért több kellemetlen helyzetet is megúszunk.

A régebbi ötleteink közül jó néhányat megvalósíthatunk. Ehhez 21-e után kapjuk meg a legnagyobb lendületet. Érzelmek terén ne számítsunk nagy változásra. Ha szinglik vagyunk, akkor a hónap utolsó napjai hozhatnak változást.

Bak: Szeptember a nyugalom hava lehet a számunkra, mert az égiek megkímélnek a konfliktusoktól, ám ennek mi nem igazán örülünk, mert némi izgalmat, változatosságot mi is szeretnénk az életünkbe.

Az ősz első heteiben megnő a kreativitásunk, a gondolkodásmódunk fejlődik. Az ötleteink segítenek a boldogulásban, ha bátran letesszük valami újnak az alapkövét. Szeptemberben az anyagi helyzetünk is javul, vagy végleg rendeződik.

Szeptemberben jelentős döntéseket kell meghoznunk. Most az érzelmeink is fontossá válnak. Ideje, hogy békét kössünk az ellenlábasainkkal, míg a gyenge kapcsolatokat számoljuk fel!

Vízöntő: Szeptemberben izgalmas, pozitív hatásokkal teli időszak köszönt be az életünkbe. A következő hetekben akkor tudjuk kihozni magunkból a maximumot, ha őszintén, okosan, előrelátón, tisztességesen viselkedünk. Ha így teszünk, akkor semmi baj sem érhet.

Nagyon sok feladat várja, hogy megoldjuk őket, ráadásul a függő ügyeinket sem halogathatjuk tovább. Mindezért ideje, hogy gyorsabb tempót diktáljunk, ha sikeresek akarunk lenni.

Amennyiben úgy érezzük, hogy eljött a változások ideje, akkor cselekedjünk! Mindegy, hogy költözésről, munkahelyváltásról, új tanulmányokról van-e szó, tegyük meg a megfelelő lépéseket!

A hónap végén az anyagi biztonság kérdése kerül előtérbe. Legyünk óvatosak, mert egy olyan lehetőség találhat meg, aminek semmi valóságalapja! Még mielőtt befektetjük a pénzünket, alaposan nézzünk utána minden ügyletnek!

career-horoscopeHalak: Szeptemberben több olyan meglepő változás jelenhet meg az életünkben, amelyeknek a végeredménye pozitív lesz. A Szaturnusz jegyváltása azért lesz előnyös a számunkra, mert megértjük, hogy mit kell végre elengednünk, és merre kell indulnunk.

A Jupiter a szellemi fejlődésünkben segít. Ha vannak olyan álmaink, amelyeknek a megvalósítását régebb óta tervezzük, akkor most ideje cselekednünk, mert sikert arathatunk. Erre főleg szeptember második felében számíthatunk.

Kezdjünk el egy tanfolyamot, tanuljunk nyelvet, vagy iratkozzunk be egy iskolába! A lényeg, hogy fejlődjünk, hiszen a tudás nagyon erős fegyver, és senki sem veheti el tőlünk.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Áprilisi kínai horoszkóp

Áprilisi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz második havában a csillagjegyed alapján?

Áprilisi spirituális üzenetek

Áprilisi spirituális üzenetek

Neked mit üzen az Univerzum?

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Az április legjobb és legrosszabb napjai

Ezeket a dátumokat érdemes feljegyezni a naptárba!

Az angyalok üzenete áprilisra

Az angyalok üzenete áprilisra

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló tanácsot.

Áprilisi egészség horoszkóp

Áprilisi egészség horoszkóp

Erre figyelj, ha nem szeretnél egészségügyi problémákat a tavasz második havában!

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Áprilisi szerelemi horoszkóp

Erre számíthatsz párkeresőként vagy párkapcsolatban élőként a tavasz második havában!

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az anyagiak és a munka terén a tavasz második havában.

Áprilisi horoszkóp

Áprilisi horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz második havában?

Márciusi spirituális üzenetek

Márciusi spirituális üzenetek

Milyen energiák hatnak rád a csillagjegyed alapján?

Márciusi kínai horoszkóp

Márciusi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz első havában a csillagjegyed alapján?

http://ujhazak.com