Májusi dátumok

Szerencsés és peches napok a tavasz utolsó havában.Az életben, és így az évnek minden hónapjában, előfordulnak jobb és rosszabb időszakok. Olykor úgy érezzük, hogy annyira szerencsések vagyunk, hogy szinte tennünk sem kell azért, hogy jó történjen velünk, ám máskor az ág is húz, mi pedig tehetetlennek érezzük magunkat.

 

A horoszkóp szerint májusban is elmondható, hogy minden csillagjegy esetében lesz négy nap, amikor különösen szerencsésnek, míg másik négyen igazán pechesnek érezheti magát.

 

A legszerencsésebb napok ideálisak lesznek az ismerkedéshez, a randevúzáshoz, a szerelmi ügyekhez, a munkahelyváltáshoz, az állásinterjúkhoz vagy például az új karrierbe kezdéshez.

 

Ezzel szemben a legkedvezőtlenebb napokon nagyobb megfontoltságra, higgadtságra és türelemre lesz szükség.

 

Fontos megjegyezni, hogy a nehezebb napok nem jelentenek automatikusan balszerencsét, viszont nem árt jobban figyelni, valamint óvatosabbnak lenni, különösen a közlekedésben, mert fennállhat a baleset veszélye.

 

Lássuk, hogy a csillagjegyed alapján mely dátumokat érdemes felírnod a naptáradba májusban!

 

Kos:

Kos jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 04., május 09., május 11., május 20.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 03., május 12., május 21., 04.30.

 

Bika:

Bika jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 04., május 09., május 20., május 29.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 05., május 08., május 21., május 30.

 

Ikrek:

Ikrek jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 04., május 12., május 20., május 27.

Májusban ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek: május 14., május 18., május 23., május 30.

 

Rák:

Rák jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 09., május 18., május 20., május 23.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 08., május 13., május 21., május 26.

 

Oroszlán:

Oroszlán jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 08., május 11., május 12., május 20.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 03., május 18., május 23., május 25.

 

Szűz:

Szűz jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 06., május 11., május 14., május 31.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 08., május 23., május 25., május 30.

 

Mérleg:

Mérleg jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 14., május 15., május 24., május 26.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 08., május 14., május 21., május 23.

 

Skorpió:

Skorpió jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 09., május 14., május 20., május 28.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 03., május 08., május 21., május 26.

 

Nyilas:

Nyilas jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 04., május 09., május 11., május 17.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 01., május 16., május 19., május 26.

 

Bak:

Bak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 06., május 09., május 20., május 24.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 03., május 11., május 26., május 31.

 

Vízöntő:

Vízöntő jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 05., május 10., május 14., május 24.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 01., május 18., május 23., május 26.

 

Halak:

Halak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz utolsó havában: május 04., május 11., május 22., május 27.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek májusban: május 03., május 14., május 26., május 29.

 

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Májusi mantra

Májusi mantra

Ez a mondat adhat erőt a hónapban.

Májusi kínai horoszkóp

Májusi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz utolsó havában?

Ebben a változásban lehet részed májusban

Ebben a változásban lehet részed májusban

Hol és miben számíthatsz változásra a tavasz utolsó havában?

Májusi angyalüzenet

Májusi angyalüzenet

Neked mit tanácsolnak az angyalok a tavasz utolsó havára?

Májusi egészséghoroszkóp

Májusi egészséghoroszkóp

Erre kell figyelned a tavasz utolsó havában!

Májusi pénz- és karrierhoroszkóp

Májusi pénz- és karrierhoroszkóp

Így alakulhat az anyagi helyzeted és a szakmai életed a tavasz utolsó havában!

Így alakulhat a szerelmi életed májusban!

Így alakulhat a szerelmi életed májusban!

Mire számíthatsz párkapcsolatban élőként vagy párkeresőként a tavasz utolsó havában?

Májusi horoszkóp

Májusi horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz utolsó havában?

Áprilisi kínai horoszkóp

Áprilisi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a tavasz második havában?

Erre kell figyelned áprilisban!

Erre kell figyelned áprilisban!

Mire figyelmeztet az Univerzum a tavasz második havában?

http://ujhazak.com