Márciusi dátumok

Szerencsés és peches napok a tavasz első havában.Az életben, és így az évnek minden hónapjában, előfordulnak jobb és rosszabb időszakok. Olykor úgy érezzük, hogy annyira szerencsések vagyunk, hogy szinte tennünk sem kell azért, hogy jó történjen velünk, ám máskor az ág is húz, mi pedig tehetetlennek érezzük magunkat.

 

 A horoszkóp szerint márciusban is elmondható, hogy minden csillagjegy esetében lesz négy nap, amikor különösen szerencsésnek, míg másik négyen igazán pechesnek érezheti magát.

A legszerencsésebb napok ideálisak lesznek az ismerkedéshez, a randevúzáshoz, a szerelmi ügyekhez, a munkahelyváltáshoz, az állásinterjúkhoz vagy például az új karrierbe kezdéshez.

 

Ezzel szemben a legkedvezőtlenebb napokon nagyobb megfontoltságra, higgadtságra és türelemre lesz szükség.

 

Fontos megjegyezni, hogy a nehezebb napok nem jelentenek automatikusan balszerencsét, viszont nem árt jobban figyelni, valamint óvatosabbnak lenni, különösen a közlekedésben, mert fennállhat a baleset veszélye.

 

Lássuk, hogy a csillagjegyed alapján mely dátumokat érdemes felírnod a naptáradba márciusban!

 

Kos:

Kos jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 03., március 13., március 20., március 27.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 15., március 19., március 22., március 28.

 

Bika:

Bika jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 07., március 15., március 17., március 25.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 15., március 18., március 22., március 28.

 

Ikrek:

Ikrek jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 08., március 16., március 19., március 20.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 17., március 23., március 25., március 30.

 

Rák:

Rák jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 03., március 09., március 13., március 20.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 01., március 12., március 17., március 22.

 

Oroszlán:

Oroszlán jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 03., március 11., március 15., március 27.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 01., március 16., március 20., március 21.

 

Szűz:

Szűz jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 11., március 12., március 18., március 30.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 01., március 07., március 17., március 28.Mérleg:

Mérleg jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 04., március 11., március 19., március 26.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 14., március 15., március 23., március 30.

 

Skorpió:

Skorpió jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 09., március 13., március 18., március 20.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 02., március 15., március 22., március 25.

 

Nyilas:

Nyilas jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 06., március 13., március 16., március 26.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 02., március 09., március 11., március 29.

 

Bak:

Bak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 06., március 09., március 13., március 24.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 01., március 05., március 23., március 30.

 

Vízöntő:

Vízöntő jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 11., március 16., március 20., március 26.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 08., március 17., március 19., március 24.

 

Halak:

Halak jegyed alapján ezek a napok lesznek számodra a legszerencsésebbek a tavasz első havában: március 03., március 10., március 22., március 30.

A csillagjegyed szerint ezek a napok ígérkeznek a legkedvezőtlenebbnek márciusban: március 09., március 12., március 20., március 28.

 

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Áprilisi angyalhoroszkóp

Áprilisi angyalhoroszkóp

Mit tanácsolnak az angyalok a tavasz második havára?

Áprilisi dátumok

Áprilisi dátumok

Szerencsés és peches napok a tavasz második havában.

Áprilisi egészséghoroszkóp

Áprilisi egészséghoroszkóp

Erre kell figyelned a tavasz második havában!

Áprilisi szerelemhoroszkóp

Áprilisi szerelemhoroszkóp

Így alakulhat a szerelmi életed a tavasz második havában!

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

Áprilisi pénz- és karrierhoroszkóp

Így alakulhat az anyagi helyzeted és a szakmai életed a tavasz második havában!

Áprilisi horoszkóp

Áprilisi horoszkóp

Ezt üzenik a csillagok a tavasz második havára!

Márciusi kínai horoszkóp

Márciusi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz a kínai jegyed alapján?

Ezt a hibát követheted el márciusban

Ezt a hibát követheted el márciusban

Mit követhetsz el a környezeteddel szemben a tavasz első havában?

Márciusi angyalhoroszkóp

Márciusi angyalhoroszkóp

Mit üzennek az angyalok a tavasz első havára?

Márciusi egészség horoszkóp

Márciusi egészség horoszkóp

Erre kell figyelned a tavasz első havában!

http://ujhazak.com