Márciusi pénzhoroszkóp

Mi várható az anyagiak terén a tavasz első havában?Márciusban látszólag a semmiből bukkanhatnak elő a remek lehetőségek, amelyek lehetővé teszik az anyagi gyarapodást. Emellett a tavasz első havában kiemelt szerepet kapnak a pénzügyi problémák megoldása és a csapatmunka.

Te vajon mire számíthatsz anyagi téren márciusban? A csillagjegyed elárulj!

Kos: Meglehet, hogy magad sem érted, hogy miért veszel vissza a tempóból márciusban. A válasz a Szaturnuszban rejlik, ugyanis a bolygó veszít a lendületéből és jegyet vált a tavasz első havában. Ennek hatására belső késztetést fogsz érezni a lassításra, ami végső soron a hasznodra fog válni.

Ha márciusban csökkented a sebességed, akkor át fogod látni a körülötted zajló folyamatokat. A rohanás helyett inkább csak szemlélődj, amikor pedig úgy látod, hogy valami nincs rendben, akkor azt vizsgáld meg jó alaposan, elemezd ki, majd javítsd, ha lehet!

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

Bika: Márciusban légy körültekintő, kerüld a felesleges költekezést, mert ellenkező esetben utólag meg fogod bánni a tetteidet! A tavasz első havában iparkodj tartalékolni, a nagyobb kiadásokat pedig hagyd áprilisra, azt követően, hogy a Nap belépett a jegyedbe!

Légy óvatos, mert kívülről úgy tűnhet, hogy minden rendben van, bármit megtehetsz, ám később olyan bonyolult élethelyzetek alakulhatnak ki, amelyek miatt hozzá kell nyúlnod a rejtett tartalékaidhoz. Márciusban rendkívül fontos a már megszerzett vagyonod megóvása.

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

Ikrek: Márciusban könnyen előfordulhat, hogy elsietsz néhány pénzügyekkel kapcsolatos döntést. Erre azért lesz jobb felkészülnöd, mert ezek a döntések olyan problémákhoz vezethetnek, amelyeket csak külső segítséggel oldhatsz meg.

A kölcsönügyleteket, hitelfelvételeket, tőzsdei spekulációk kerüld a tavasz első havában, de még áprilisban is! Márciusban sokféle hivatalos és magánjellegű dolog terelheti el a figyelmedet a lényegről, ami könnyelművé tehet. A tavasz első heteiben akadhat váratlan kiadás, de amit kiadsz, azt egy másik irányból visszakaphatod.

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

Rák: Vegyes hónapnak ígérkezik számodra a március, aminek időszakában előfordulhatnak olyan felkavaró pillanatok, amelyek tönkreteszik az elképzeléseidet. Te azonban ne ijedj meg az akadályoktól!

Most a nyugalom helyett inkább bátran vesd bele magad az ismeretlenbe, mert a megfelelő aktivitással növelheted a vagyonod! A kitartásoddal kimagaslóan jó munkát végezhetsz, aminek eredménye nemcsak látványos, hanem hasznot hozó lesz. A pénzügyekkel kapcsolatos dolgaidat csak akkor ronthatod el márciusban, ha túlzásba esel.

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

Oroszlán: Márciusban nagy nyomás alá kerülsz, mert meglepően sok, fontos, anyagiakkal összefüggő döntést kell meghoznod. Az időhúzás most hiba lenne. Március 21-ig mondd ki, hogy mit akarsz, hová mennél, min változtatnál, mert mindez szerencsét hozhat.

A tavasz első havában az érdekeid azt diktálják, hogy keress új pénzforrásokat, valamint el kell döntened, hogy milyen áldozatokat vagy hajlandó meghozni a gyarapodásért, az esetleges problémák felszámolásáért. Ha márciusban nem bólintasz rá az aktuális lehetőségekre, akkor azt később bánni fogod.

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.Szűz: Márciusban sokakat meglephetsz azzal, hogy hagyod szabadon szárnyalni a fantáziádat, és extrém ötletekkel rukkolsz elő, ám mindezzel olyan lehetőségeket kínálsz, amelyek nemcsak érdekesek, hanem a jövőbe mutatnak.

A környezetedből sokan érdeklődve hallgatnak, és lesz, aki úgy dönt, hogy boldogan dolgozna veled, vagy megosztja veled a tapasztalatait, hátha azokat a hasznodra tudod fordítani. Márciusban mondj igent, gondold át, hogy mi és mennyi időt igényel, majd ezen információk birtokában mérlegelj! A legfontosabb az, hogy mi az, amivel növelheted a bevételeidet.

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

Mérleg: Márciusban szembe kell nézned azzal, hogy sok, megoldásra váró, anyagiakkal kapcsolatos ügy várja, hogy intézkedj. Egyedül rajtad múlik, hogy továbbra is halogatod ezeket, vagy inkább dolgozni kezdesz a látványos, jó eredményekkel kecsegtető megoldásokon.

A tavasz első havában nem lesz könnyű utad a célhoz, ezért az több időt és energiát fog követelni tőled, viszont az ezért cserébe érkező jutalom bizonyítani fogja, hogy mindez megérte. Ha úgy döntesz, hogy a tettek mezejére lépsz, akkor mindennek a végére fogsz érni.

Márciusban a vagyoni helyzeted változtatást követel, akkor is, ha anyagi problémákkal küzdesz, de akkor is, ha látszólag úgy tűnik, hogy minden rendben van. Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

Skorpió: Márciusban a maximumot kell kihoznod magadból, ha el akarod érni a vágyott anyagi gyarapodást. Ez nem lesz könnyű, mert a Vízöntőbe lépő Szaturnusz hatására elbizonytalanodhatsz, ezért most tilos a felületesség, és nem elég a félgőz.

Ha a tavasz első havában teszel valamit, akkor azt teljes erőbedobással tedd, mert csak így érhetsz el oda, ahová szeretnél, és csak ezzel gyarapíthatod a vagyonodat. Márciusban a lehető legpontosabban határozd meg az aktuális céljaidat, valamint azt, hogy ki segíthet azok elérésében!

Mi az, amit hajlandó vagy megtenni a sikerért? Csak olyasmit tűzz ki magad elé, ami mellett valóban el tudod kötelezni magad! Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

Nyilas: Márciusban légy szemfüles, mert abban az esetben, ha kinyitod a szemed és a füled, akkor megszerezhetsz minden fontos, szükséges információt. A tavasz első havában keresd az újat, a szokatlant, lépj rá ismeretlen utakra, mert ez kell ahhoz, hogy megtaláld azt, ami által a jelenlegi helyzetednél magasabbra juthatsz.

Márciusban csak akkor érhetsz el anyagi eredményeket, ha bátran belevágsz valami extrém, szokatlan dologba. Most ne csak a felszínt kapirgáld, hanem áss le a dolgok mélyére, valamint vizsgáld meg, hogy mások mit és hogyan csinálnak!

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.Bak: Márciusban még 21-e előtt érhetnek váratlan meglepetések és pozitív élmények anyagi értelemben. A tavasz első hava kiemelkedően jó pillanatokkal örvendeztet meg, te pedig képes leszel ezeket időben felfedezni, megragadod a lényeget és a lehető legtöbbet hozod ki a helyzetekből.

A március látványos fordulatokat hozhat, a döntéseidért pedig sokan megdicsérhetnek. Ha az átütő sikerek még nem is érkeznek, mégis azok előszelét már a tavasz első heteiben érezheted. Bátran lépj ki a állóvízből, amihez segítséget is kaphatsz. Márciusban kiváló eredményeket teremthet a csapatmunka.

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

Vízöntő: Igazán kedvező időszaknak ígérkezik számodra a március, aminek heteiben az, ami eddig akadozott, végre felpörög. Az új céljaid kitűzése során képes leszel összhangot teremteni a lelki, testi és szellemi oldalaid között, ami egyben a sikered titka lesz.

Ha az elégségesre törekszel mindenben, akkor annak elérése és túlszárnyalása igazi elégedettséggel fog eltölteni. Engedd szabadon a fantáziádat, a szokatlan ötleteidet márciusban, aminek heteiben olyan támogatókra akadhatsz, akikkel nagy dolgokat hozhattok létre, ha összefogtok.

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

Halak: A semmiből bukkanhatnak fel érdekes ajánlatok márciusban, ez pedig alaposan meglephet, hiszen nem kerested ezeket, és nem terveztél jelentős változásokat a tavasz első havára. Ugyanakkor azon aligha lepődhetsz meg, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek.

Márciusban adj teret mindennek, amit tálcán nyújt át neked az élet! A Merkúr rendkívül jó kommunikáció, szerencsés beszélgetések lehetőségét teremti meg számodra. Most érdemes lesz igent mondanod arra, ami már első pillanatra is vonzó számodra. Csak azért ne mondj nemet, mert nincs időd arra, hogy alaposan megvizsgáld az adott ügyet!

Az új pénzforrások felkutatására és kiaknázására március 9-ig, majd 25-től lesz a legideálisabb az idő. A spórlásra és a kiadások visszafogására március 10-24. között lesz szükség.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Decemberi kínai horoszkóp

Decemberi kínai horoszkóp

Mire számíthatsz az év utolsó havában a kínai jegyed alapján?

Szerencsés és peches napok decemberben

Szerencsés és peches napok decemberben

Ezeket a dátumokat jegyezd fel a naptáradba a csillagjegyed alapján!

Decemberi feladat

Decemberi feladat

Erre kellene a legjobban figyelned 2024 utolsó hónapjában.

Decemberi egészség horoszkóp

Decemberi egészség horoszkóp

Erre kellene odafigyelned a testi-lelki egészséged érdekében.

Decemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Decemberi pénz- és karrierhoroszkóp

Erre számíthatsz az anyagiak és a munka terén a tél első havában!

Decemberi szerelmi horoszkóp

Decemberi szerelmi horoszkóp

Mire számíthatsz párkeresőként vagy párkapcsolatban élőként?

Decemberi horoszkóp

Decemberi horoszkóp

Így telhet az év utolsó hava!

Novemberi Tarot jóslat

Novemberi Tarot jóslat

Neked mit üzen a kártya az ősz utolsó havára?

Szerencsés és peches napok novemberben

Szerencsés és peches napok novemberben

Ezeket a dátumokat jegyezd fel a naptáradba a csillagjegyed alapján!

Az angyalok novemberi üzenete

Az angyalok novemberi üzenete

Neked mit tanácsolnak az angyalok a csillagjegyed alapján?

http://ujhazak.com