Melyik hónapod lesz a legrosszabb 2018-ban?

A horoszkóp előre figyelmezteti a csillagjegyeket, hogy mikor érhetik el a mélypontot.Az élet egyik alapigazsága, hogy minden embernek vannak jobb és rosszabb időszakai, ez pedig 2018-ban sem fog megváltozni. Idén minden csillagjegy, így a tiéd, életébe is el fog jönni az a hónap, amikor a leginkább a padlón fogja érezni magát. Készülj fel!

Kos: Nincs sok okod a panaszra, mert 2018 a legjobb éved lehet, ám ez nem jelenti azt, hogy a te életedben nem akad majd nehezebb időszak. Kosként nyáron, főként júniusban figyelj jobban a mentális és a fizikai egészségedre! Próbálj meg annyit lazítani! A cél érdekében gyújts füstölőt, vegyél forró, illatos fürdőt, kapcsolj ki, meditálj, és ismételgesd minél többet, hogy „lassíts, lassíts”.

Bika: 2018-ban komoly változások köszöntenek be az életedbe. A fordulatos időszakok megerőltetők lehetnek a számodra, hiszen a szokásaid rabja vagy. Idén hozzon bármit az élet, neked sodródnod kell az árral!

2018 nem lesz könnyű a számodra, de a mélypontot májusban és nyár elején érheted el, ám még ekkor sem kell nagyon rosszra számítanod. Ha majd decemberben visszatekintesz az évre, akkor látni fogod, hogy a változások nem is olyan rosszak, mint ahogy elképzelted.

Ikrek: 2018-ban az augusztus lehet a legrosszabb hónapod, mert ebben az időszakban félreértések, viták, veszekedések nehezíthetik meg a mindennapjaidat, tehát legyél majd annyira türelmes, amennyire csak tőled telik! Szerencsére tisztán fogod látni, hogy mit és hogyan szeretnél a párkapcsolatodban, úgyhogy képes leszel elkerülni a komolyabb összetűzéseket.

Rák: 2018-ban a március lesz a legrosszabb hónapod, mert a Merkúr hátráló mozgása a Rák csillagjegyre nagyon erősen fog hatni. Az év harmadik hava félreértéseket, kommunikációs problémákat hozhat, ám adjon kitartást az, hogy március után nyugodtabb időszak kezdődik az életedben!

Oroszlán: 2018-ban augusztusban érheted el a mélypontot, úgyhogy ebben a hónapban legyél a lehető legfigyelmesebb, legkörültekintőbb! Ha születésnapi bulit szervezel, akkor jól gondold meg, hogy majd kiket hívsz meg!

Szűz: 2018-ban a január a legnehezebb hónapod, tehát nem csoda, ha már most rosszul érzed magad a bőrödben, nincsenek terveid, céljaid, csak keresed önmagad, a munkádban és a magánéletedben folyamatosak az összetűzések. Tarts ki, hiszen néhány nap múlva vége a januárnak, ráadásul ne felejtsd el, hogy minden rosszban van valami jó, így ebben az időszakban is!Mérleg: Ebben a pillanatban is érzed a 2018-as év legrosszabb időszakát, úgyhogy nem csoda, ha egész januárban érzed a nyomást, a feszültséget, a szorongást és jól sem alszol. Szerencsére nem sokára vége ennek a hónapnak, ami után boldog és szerencsés időszak veszi kezdetét.

A legnagyobb változás a párkapcsolatodat fogja érinteni. Ha még nincs szerelmi viszonyod, akkor csak rajtad múlik, hogy hamarosan legyen, ahogy az is a te döntésed, hogy jobbá teszed-e a meglévő kapcsolatodat.

Skorpió: 2018-ban nem lesz sok okod a panaszra, de természetesen a mélypontokat te sem kerülheted el. Áprilisban különösen a padlón érezheted magad, ugyanis a megszokottnál sokkal érzékenyebb leszel. A tavasz második havában a régi vagy az új párkapcsolatod fogja a leginkább megviselni a lelkedet. Nehéz lesz, de próbálj semmit se magadra venni, hiszen tudod, hogy mindent képes vagy megoldani!

Nyilas: Neked az alaptermészetedhez tartózik, hogy optimista és vidám vagy, emiatt nem szoktál a problémákon lovagolni, hanem inkább a megoldásokat keresed, ám nehéz időszakok a te életedben is előfordulnak.

2018-ban novemberben érezheted magad a leginkább a padlón, ráadásul talán te magad sem fogod érteni, hogy mi történt veled, mi zajlik körülötted, és az is lehet, hogy hibát hibára fogsz halmozni. Habár kemény időszakod lesz, mégis decemberben látni fogod, hogy boldog éved volt.

Bak: 2018-ban április lesz számodra a legrosszabb hónap, mert a Merkúr hátráló mozgása káoszt hozhat az életedbe. Ebben az időszakban nagyon figyelj oda az egészségedre! Ha valamilyen fájdalmat érzel, akkor arra ne legyints, hanem mindenképpen vizsgáltasd ki magad! A változások téged sem kerülnek el, úgyhogy csakis rajtad múlik, hogy hogyan fogod azokat megélni.

Vízöntő: Felejtsd a nyaralásod tervezgetését, mert 2018-ban a július lesz számodra a legrosszabb hónap. Ebben az időszakban az egészséged és a párkapcsolatod okozhatja a legkellemetlenebb élményeket. Figyelj jobban magadra és a párodra, a halogatást pedig máris fejezd be, de inkább el se kezdd! Tedd meg most, amit lehet, mert később hiába próbálkoznál.

Halak: Májusban fogod elérni a mélypontot 2018-ban. Ebben a hónapban hajlamos lehetsz arra, hogy túlgondold a dolgaidat, a határokat nem igazán sikerül megtalálnod, pedig fontos lenne, hogy szilárd talajon állj. Ez nehéz feladat lesz a számodra, mert szívesebben álmodoznál, ám ezt ne tedd, mert ellenkező esetben súlyos következményekkel kell szembenézned júniusban.

(Forrás: nlcafe.hu)


Hozzászólások

Tavaszi hobbiajánló

Tavaszi hobbiajánló

A horoszkóp szerint mit kellene kipróbálnod az évszakban?

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Így telhet a húsvét a horoszkóp szerint!

Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?

Húsvéti angyalhoroszkóp

Húsvéti angyalhoroszkóp

Olvasd el a csillagjegyed alapján kapott üzenetet!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

Egy kis útravaló, hogy hogyan éld meg a tavaszt idén!

A félelem horoszkópja

A félelem horoszkópja

Mitől tartasz a legjobban?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

Melyik húsvéti szimbólumot érezheted a magadénak?

A horoszkóp elárulja, hogy melyik jelkép illik hozzád.

Márciusi mantra

Márciusi mantra

Melyik mondatból meríthetsz erőt a tavasz első havában?

Nőnapi csillagüzenet

Nőnapi csillagüzenet

Neked mit jósol a horoszkóp?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Mi a véleményed a földönkívüliekről?

Hiszel bennük, fenntartásokkal kezeled a témát vagy kizártnak tartod az idegenek létezését a horoszkóp szerint?

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Sorsszerű találkozásokat és termékenységet hozhat a Mars-Vénusz együttállás

Erre számíthatsz február 22-én a csillagjegyed alapján!

http://ujhazak.com