Napi horoszkóp (szeptember 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?o-HOROSCOPESzombaton a Hold még a Szűz jegyében áll, emiatt érdemes tisztázni a korábbi félreértéseket, valamint a hivatalos papírok átnézését is mára időzítsük. A napot töltsük a családunk, szerelmünk és barátaink körében!

Kos: Mára tervezzük a családi ügyek, feladatok megtervezését, mert sok segítségre számíthatunk, ha időben szólunk a többieknek. Ha van párunk, akkor fontos, hogy a feladatok egy részét átadjuk neki, mert ezzel a kapcsolatunk is kiegyensúlyozottabb lesz.

Bika: Valami, vagy valaki olyan nagy hatással lehet ránk, hogy emiatt több dologról is megváltozhat a véleményünk. Ehhez szükség lesz arra, hogy rugalmas legyen a hozzáállásunk, mert akkor a nehéz helyzeteken is átlendülünk.

Ikrek: Minden szellemi tevékenységnek kedvez a mai bolygóállás. Találkozzunk a barátainkkal, mert kellemes, érdekes beszélgetésekben lehet részünk. Ha moziba vagy színházba megyünk, akkor is jól fogunk szórakozni.

Rák: Nyitottabbak és beszédesebbek vagyunk ma, mint máskor. Lehet, hogy egy kicsit egoistán állunk hozzá a dolgokhoz, ami rossz hatást gyakorol a párkapcsolatunkra. Fogjuk vissza magunkat, mert akkor nem lesz heves a másik fél ellenállása.

Oroszlán: Ma hajlamosak leszünk megmakacsolni magunkat, ami baj, mert jobb lenne, ha hajlandóak lennénk a kompromisszum kötésre. Ezzel megkímélhetnénk magunkat az idegeskedéstől. Őrizzük meg a hidegvérünket!

Szűz: A mai bolygóállás hatására nyugtalanok, idegesek lehetünk. Szerencsére mindebből keveset érzékelnek a szeretteink, mert mi képesek vagyunk még ilyen hangulatban is fegyelmezetten viselkedni.

horoscoMérleg: A Szűz csillagjegyben álló Hold miatt ma könnyedén, szinte észrevétlenül elsimítunk egy családi konfliktust. Jól tennénk, ha önmagunkra is fordítanánk némi időt. Sétáljunk például az erdőben!

Skorpió: Tele vagyunk energiával, és a remek hangulatunkat semmi sem ronthatja el. A Szűz jegyben álló Hold minden szellemi tevékenységnek kedvez, de a fontos kérdésekben ma ne döntsünk, mert olyan gyorsan pörögnek az események, hogy képtelenség azokat rendesen átlátni.

Nyilas: A Szűz jegyben álló Hold remek lehetőséget kínál ahhoz, hogy végre rendezzük a régi félreértéseket, konfliktusokat. Üljünk le az illetővel, akivel valamilyen nézeteltérésünk van, és őszintén mondjuk el a problémánkat. Kellemesen fogunk csalódni!

Bak: Fontos híreket kaphatunk, a családunk pedig örömteli eseményekről számolhat be. Töltsük a szeretteinkkel a szombatot. Menjünk például kirándulni, mert ezzel remekül feltöltődhetünk!

Vízöntő: Szükségünk van a pihenésre, de mégis fordítsunk némi időt a számlák, csekkek, hivatalos papírok átnézésére, rendezésére! Az estét töltsük a barátainkkal, mert kellemes beszélgetésre számíthatunk.

Halak: Remekül alakul a mai napunk. Amennyiben van párunk, akkor ma szinte a tenyerén fog hordozni. A szerelemi életünkben csodálatos pillanatokban lehet részünk. Az estét is töltsük a szerelmünkkel!

(Forrás: astronet.hu)

Hozzászólások

Mikulás horoszkóp

Mikulás horoszkóp

Neked milyen ajándékot szánt a télapó?

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Megnehezíti a hétfőt a dupla kvadrát

Erre figyelj ma!

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Szerelmi horoszkóp Valentin-napra

Erre számíthatsz ma az érzelmek terén, ha van párod, vagy ha nincs!

Péntek 13. horoszkóp

Péntek 13. horoszkóp

Balszerencsés vagy szerencsés napod lesz?

Napi horoszkóp (december 17.)

Napi horoszkóp (december 17.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön új tapasztalatokat, ismeretségeket szerezhetünk. Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor rájöhetünk, hogy mit kell tennünk a céljaink elérése érdekében. Figyeljün...

Napi horoszkóp (december 16.)

Napi horoszkóp (december 16.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szerdán az érzelmeink kerülnek főszerepbe. Eljött az ideje, hogy átgondoljuk a céljainkat, vágyainkat, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban milyen eredményeket sikerült...

Napi horoszkóp (december 15.)

Napi horoszkóp (december 15.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Kedden egyre jobban érezzük, hogy közelednek az ünnepek, mert az érzelmek, és az életünk kerül az előtérben. Gondoljuk át a szeretteinkkel való kapcsolatunkat, és azt, hog...

Napi horoszkóp (december 14.)

Napi horoszkóp (december 14.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hétfői bolygóállások miatt párkapcsolati nehézségekre kell számítanunk. Próbáljuk kerülni a felesleges vitákat! A munkában jó irányt vehetnek az ügyeink, de anyagi téren...

Napi horoszkóp (december 13.)

Napi horoszkóp (december 13.)

Mit ígérnek mára a csillagok?A hét utolsó napját akkor tölthetjük el a legkellemesebben, ha pihenünk. A munkával holnapig ne foglalkozzunk. Ha döntést kell hoznunk, akkor szánjunk időt a lehetőségeink...

Napi horoszkóp (december 12.)

Napi horoszkóp (december 12.)

Mit ígérnek mára a csillagok?Szombaton kevesen tehetjük meg, hogy egész nap pihenjünk, ugyanis a csillagok arra biztatnak, hogy elvégezzük a folyamatban lévő ügyeinket. Az emberi kapcsolataink terén a...

http://ujhazak.com