Szombaton este kerül oppozícióba, vagyis a Földdel való szembenállásba a Jupiter.
A négy legfényesebb bolygó, a Jupiter, a Vénusz, a Mars és a Szaturnusz, valamint a Hold egymás után, egy vonalban látható a hajnali égbolton a következő napokban.
Kis mennyiségű folyékony víz megjelenését modellezték a Mars teljes felszínén az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének kutatói.
A vörös bolygóval kapcsolatos legnagyobb kérdések, amelyekre máig keresik a választ.
A valaha volt legfehérebb festéket állítottak elő amerikai kutatók azzal a céllal, hogy javítsák az épületek hűtését és hozzájáruljanak az éghajlatváltozás problémájának kezeléséhez.
A Jupiternél háromszor nagyobb tömegű bolygót fedeztek fel egy távoli naprendszerben.
Felfedezték egy távoli csillag, a Kepler-90 nyolcadik bolygóját, ezzel a rendszer planétáinak száma nyolcra nőtt, ami annyi, mint a Naprendszeré.
Szerző: Vya
itt:
sci-fi, Színes hírek, összeesküvés elmélet
Senki nem tudja, hogy valójában mi az a Jupitertől nagyobb valami, amely felénk tart!
Az ősidőkben végigsöprő szökőárakra utaló geológiai jeleket találtak a Mars északi fennsíkjain, ami hideg, sós vizű óceánok egykori létezésére utalhat.A lehetséges egykori vízpartok alakja arról győzt...
A Jupiter kilökött egy óriásbolygót a Naprendszerből 4 milliárd évvel ezelőtt - erre a következtetésre jutottak a Torontói Egyetem kutatói, akik eredményeiket a The Astrophysical Journal november 1-i ...
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
A tűz, szenvedély, harc, háború planétája fogja uralni a következő évet.Amióta csak felfedezték, a Mars a haladás, cselekvés, háború bolygója. A vörös planéta olyan őserőket ébreszt fel az emberekben,...
Szerző: Ancsy
itt:
Napi Horoszkóp
Mit ígérnek mára a csillagok?Csütörtökön nem lesznek kegyesek hozzánk az égiek. Enerváltnak érezhetjük magunkat, a munkában szorítani fog az idő, ráadásul semmi sem akar úgy alakulni, ahogy elterveztü...