Felfedezték egy távoli csillag nyolcadik bolygóját

Felfedezték egy távoli csillag, a Kepler-90 nyolcadik bolygóját, ezzel a rendszer planétáinak száma nyolcra nőtt, ami annyi, mint a Naprendszeré.A Kepler-90 így a Naprendszeren kívül a legtöbb bolygóval rendelkező csillag, amit valaha felfedeztek - írta a BBC hírportálja. A csillag csak kicsit forróbb és nagyobb a Napnál, a kutatók eddig hét bolygójáról tudtak.

A legújabban azonosított bolygóval együtt "a Kepler-90 az első csillag, amelynek ugyanannyi bolygója van, mint a mi Naprendszerünknek" - mondta Christopher Shallue, a Google informatikusa.

    
A keresőóriás mérnökei a mesterséges intelligencia gépi tanulás elnevezésű programját használták a Naprendszeren kívüli bolygók felkutatására. A felfedezés az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Kepler űrtávcsöve által gyűjtött adatokon alapult. A csillag távol, a Földtől 2545 fényévre található, ám bolygórendszere a Naprendszeréhez hasonló elrendezést mutat.
    

"A Kepler-90 csillagrendszere a mi Naprendszerünk egy kicsinyített változata. Belül kisebb, kívül nagyobb planéták keringenek benne, csak egymáshoz sokkal közelebb" - magyarázta Andrew Vanderburg, az austini Texasi Egyetem kutatója, a nyolcadik bolygó egyik felfedezője. A Kepler-90 bolygói annyira közel keringenek egymáshoz, hogy a legkülső planéta ugyanolyan távolságra van a csillagától, mint a Föld a Naptól.
    

Mivel az új bolygó, amelyet Kepler-90i-nek neveztek el, a rendszeren belül sokkal beljebb kering a csillagához, felszínén perzselő forróság uralkodik, nagyjából 425 Celsius-fok. A bolygó 14,4 nap alatt kerüli meg csillagát. A mesterséges intelligencia segítségével fedeztek fel korábban egy másik csillag körül egy Föld nagyságú bolygót, a Kepler 80g-t.
    

Az utóbbi évtizedekben mintegy 3500 Naprendszeren kívüli, úgynevezett exobolygót azonosítottak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com