A horvát GDP 1,2 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben

A vártnál nagyobb mértékben, 1,2 százalékkal esett vissza éves összevetésben a horvát GDP 2013 negyedik negyedében - derült ki a zágrábi statisztikai hivatal pénteki adatközléséből.

gAz év harmadik negyedében a visszaesés 0,6 százalékos volt, ezért a mostani adatok a várakozásokkal ellentétesen alakultak.

A makroközgazdászok előzetes becslése átlagban egy százalékos éves gazdasági visszaesést jósolt, ezért is meglepőek a most nyilvánosságra hozott adatok – jegyzi meg a Jutarnji list pénteki internetes kiadása.

Az elemzők megjegyzik, hogy sorjában ez a kilencedik negyedév, amikor a horvát gazdasági adatok visszaesést mutatnak.

A horvát gazdaság teljesítménye összesen nagyjából 11 százalékot zuhant 2008 óta.
A munkanélküliség meghaladja a 20 százalékot, az államháztartási hiány várhatóan a GDP 5,5 százaléka lesz idén.

MTI

Hozzászólások

Iszlám kulturális központot avattak fel egy horvátországi városban

Iszlám kulturális központot avattak fel egy horvátországi városban

A pazar épület egyben rendezvényközpont is, amelyet a Horvátországi Iszlám Közösség építtetett.

A horvát kormány új nemzetbiztonsági stratégiát dolgoz ki

A horvát kormány új nemzetbiztonsági stratégiát dolgoz ki

Különbizottságot hozott létre csütörtökön a horvát kormány egy új nemzetbiztonsági stratégia kidolgozására, továbbá a nemzetközi bíróságokkal folytatandó együttműködésért felelős tanácsot is felállíto...

Árvíz - Horvátországban 15 ezer ember hagyta el az otthonát

Árvíz - Horvátországban 15 ezer ember hagyta el az otthonát

Továbbra is kritikus az árvízhelyzet Horvátország keleti részén, 15 ezer ember kényszerült otthona elhagyására, egy ember meghalt és kettőt eltűntnek nyilvánítottak – írja a Jutarnji list hétfői inter...

Mustac volt jugoszláv titkosszolgálati vezetőt németországi börtönbe szállították

Mustac volt jugoszláv titkosszolgálati vezetőt németországi börtönbe szállították

A zágrábi repülőtérről Németországba szállították csütörtök délután Zdravko Mustac volt jugoszláv titkosszolgálati vezetőt, miután az előző napon a horvát legfelsőbb bíróság a kiadatása mellett döntöt...

Horvátországnak ki kell adnia Zdravko Mustacot Németországnak

Horvátországnak ki kell adnia Zdravko Mustacot Németországnak

A horvát Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy ki kell adni Zdravko Mustac volt jugoszláv titkosszolgálati vezetőt Németországnak, akit egy emigráns horvát üzletember 1983-as németországi meggyilkolásá...

Mol-INA-ügy - Megkezdődött Sanader perének fellebbviteli tárgyalása a horvát legfelsőbb bíróságon

Mol-INA-ügy - Megkezdődött Sanader perének fellebbviteli tárgyalása a horvát legfelsőbb bíróságon

A horvát legfelsőbb bíróság megkezdte hétfőn Ivo Sanader volt miniszterelnök perének fellebbviteli tárgyalását a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében - jelentette hétfőn a horvát közteleví...

Mol-INA-ügy - Az oroszok a téli olimpia után kezdenek tárgyalni a horvátokkal

Mol-INA-ügy - Az oroszok a téli olimpia után kezdenek tárgyalni a horvátokkal

Az oroszok a szocsi olimpia után kívánják megkezdeni a tárgyalásokat a horvát kormánnyal, miközben a Mol Nyrt. is sürgeti a horvát kormány és a magyar társaság tárgyalódelegációinak a találkozását – í...

Hetven százalékkal visszaesett a horvátországi bankok nyeresége 2013-ban

Hetven százalékkal visszaesett a horvátországi bankok nyeresége 2013-ban

A Horvátországban működő bankok adózás előtti nyeresége 70 százalékkal csökkent tavaly, 1,02 milliárd kunát (38 milliárd forintot) tett ki – számolnak be a pénteki lapok a Horvát Nemzeti Bank (HNB) ál...

Perkovic-ügy - Kiadták a horvát hatóságok Németországnak

Perkovic-ügy - Kiadták a horvát hatóságok Németországnak

Kiadták a horvát hatóságok Josip Perkovicot pénteken Németországnak, miután a zágrábi alkotmánybíróság elutasította a férfinak a kiadatás elleni fellebbezését - jelentették horvát hírportálok. A vo...

Magyar kulturális intézet nyílt Zágrábban

Magyar kulturális intézet nyílt Zágrábban

Zágráb, 2014. január 3. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter (b) az új Zágrábi Magyar Intézet megnyitóján 2014. január 3-án. MTI Fotó: Varga György ...

http://ujhazak.com