A horvát kormány új nemzetbiztonsági stratégiát dolgoz ki

Különbizottságot hozott létre csütörtökön a horvát kormány egy új nemzetbiztonsági stratégia kidolgozására, továbbá a nemzetközi bíróságokkal folytatandó együttműködésért felelős tanácsot is felállított, amelyet a kormányfő vezet majd - jelentette a helyi sajtó.

Andrej Plenkovic miniszterelnök közölte: nagyon fontos dokumentumokról van szó, amelyeket hozzá kell igazítani az európai uniós és NATO-tagsághoz, valamint az aktuális globális és európai környezethez.
Az érvényben lévő nemzetbiztonsági stratégia, amelyet 2002-ben fogadott el a parlament, nem ad választ az olyan új kihívásokra, mint a terrorizmus, a kiberterrorizmus, a migránsválság, továbbá a munkanélküliség és a demográfiai folyamatok - tette hozzá.

andrej plenkovic

Az újonnan felállított testületnek minden minisztérium tagja lesz.
A kormány döntött a nemzetközi bíróságokkal folytatandó együttműködésért felelős tanács felállításáról is, amelyet a kormányfő vezet majd.
Plenkovic hangsúlyozta, hogy a legutóbbi boszniai őrizetbe vételek fényében elsőbbséget élvez ez a téma.

Hétfőn a boszniai nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) tíz horvát-boszniai kettős állampolgárságú férfit vett őrizetbe, akik a gyanú szerint az 1991-1995-ös délszláv háború idején, 1992 áprilisa és 1993 júliusa között a Horvát Védelmi Tanács (HVO) - voltaképpen a boszniai horvátok által megalakított önvédelmi fegyveres erő - tagjaiként Orasjéban háborús és emberiesség elleni bűnöket követtek el "jelentős számú helyi szerb lakos ellen". Az eset két nappal azután történt, hogy az új horvát miniszterelnök első hivatalos útjára Boszniába látogatott, és ígéretet tett, hogy Zágráb minden szükséges támogatást és segítséget megad Bosznia-Hercegovina európai integrációjához.

A horvát politikai vezetés reményét fejezte ki, hogy a boszniai előállítások jogilag megalapozottak, és nem arra irányulnak, hogy eltereljék a figyelmet Bosznia kötelezettségvállalásairól az EU-csatlakozási folyamatban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com