Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.Nem először fordul elő, hogy a miniszterelnököt interneten keresztül fenyegetik, és az sem, hogy a különböző közösségi médiafelületeken politikusokkal szemben gyűlölködő szövegek jelennek meg. A rendőrség minden ilyen esetet komolyan vesz, és az esetleges tragédiák megelőzése érdekében azonnal felkutatja és elfogja az elkövetőt.

Így történt július 29-én is, amikor feljelentés érkezett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához (KR NNI) azzal kapcsolatban, hogy egy közösségi médiafelületre a miniszterelnökről kitett videóposzt alá egy felhasználó az alábbi kommentet tette ki: „8 mm megoldaná, mint anno Romániában … ne élvezzék azt, ami nem az övéké.”       

Tekintettel arra, hogy egyértelmű volt a miniszterelnök ellen irányuló szándék, ezért a KR NNI kiberesei azonnal akcióba lendültek. Pár órán belül sikerült azonosítani és elfogni a kommentelőt, egy 48 éves debreceni nőt.

Lakásában kutatást hajtottak végre a nyomozók. Elektronikai eszközeiről adatmentéseket végeztek. Az ingatlanban találtak egy gáz-riasztófegyvert, valamint több éles lőszert és hüvelyeket is.

A nőt előállítását követően internetes agresszió elkövetésével gyanúsították meg. Kihallgatása során azt mondta, nem tudta, hogy ezzel a kommentjével bűncselekményt követ el. Szabadlábon védekezik.
 

A Btk-ban, idéntől hatályos internetes agresszió törvényi tényállása:  

Aki nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos halált okozó, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

http://ujhazak.com