Online csalásokra szakosodott bűnszövetséget számoltak fel

Internetes csalásokból származó pénzek felvételéből és továbbításából élt az a Nógrád vármegyei bűnszervezet, amelynek helyi irányítóját és több tagját is őrizetbe vették a rendőrök a Mátrix Projekt keretében.Széles társadalmi összefogással folyik a banki csalások elleni küzdelem, amely bűncselekménytípus – a folyamatos tájékoztatások és figyelmeztetések ellenére – még mindig szedi áldozatait.

A mások megtévesztéséből és banki adatainak ellopásából élő bűnözők folyamatosan új módszereket dolgoznak ki a jóhiszemű sértettek megtévesztésére és bankszámláik megcsapolására. A hálózatban jelentős szerep hárul azokra a strómanokra és pénzmosókra, akik a legális bankszámláikat bűnözők rendelkezésére bocsátják, amelyeket arra használnak, hogy a kicsalt pénzeket azokra vagy azokon keresztül utalják, illetve a bankszámlájukról felvegyék és jutalékért továbbítsák.

Ennek során nem számítanak a távolságok, vármegyehatárok.

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda (NAV PEI) feljelentése alapján ilyen pénzmosó hálózat felszámolásán dolgoznak hónapok óta a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai, együttműködve több rendőri szerv nyomozóival. Ennek során a fővároson túl többek között Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Zala vármegye területén élő sértettek eljárásaival is foglalkoznak.

 

Az adathalász csalásokból érkező pénzeket felvevő – és azokat megbízóiknak továbbító – személyek felderítése és elfogása (esetenként őrizetbe vétele) az áprilisban indított eljárásban – a beérkezett információknak függvényében – folyamatos volt, és egyre szélesebb kört ölelt fel. A pénzintézetek bevonásával több szálon futó nyomozás és adatgyűjtés során körvonalazódott egy hierarchikus és jól kiépített hálózat, amelyben – a pénz útját követve – pontosan meghatározták mindenkinek a szerepét, ami nagyfokú szervezettséget, széles körű tervezést igényelt.

 

Voltak, akik a saját vagy rokonaik – többször csak e bűncselekmények miatt nyitott – bankszámlájára érkező összegeket felvették, olyanok is, akik továbbították, mások szállították a strómanokat, végül a bűnszervezet luxuskörülmények között élő fiatal helyi szervezőjéhez futottak be a jutalékokkal csökkentett piszkos bankók (általában a felvett összegek 90 százaléka).

 

A bizonyítékok értékelését követően október 28-án a nyomozók elérkezettnek látták az időt a több tízmilliós pénzmosást lebonyolító szervezet irányítójának elfogására. A 24 éves nógrádmegyeri férfit apja salgótarjáni lakásában fogták el, ahol a kutatás során a rendőrök nagy értékű mobiltelefont és ukrán vezetői engedélyt is lefoglaltak. Találtak továbbá a 44 éves férfi lakásában tiltott potencia- és teljesítménynövelő szereket, valamint bruttó 11 gramm zöld növényi törmeléket, amelyben a gyorsteszt THC jelenlétét mutatta ki, így kábítószernek minősül. A nyomozók a salgótarjáni férfit is elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján munkatársaink a luxuskörülmények között élő 24 éves gyanúsítottat ötrendbeli, különösen nagy értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Az ügyben azóta egy fő bűnügyi felügyeletben van, négy gyanúsított pedig jelenleg szabadlábon védekezhet. Egyikük banki alkalmazottként – munkájából adódóan, azzal visszaélve – segítette a bűnözők tevékenységét.

 

Vagyonvisszaszerzés keretében munkatársaink pénzt, mobiltelefonokat, nagy értékű bútorokat és berendezési tárgyakat, valamint műszaki cikkeket foglaltak le.

 

A bűncselekmények sértetti köre országos és az újabb feljelentések miatt folyamatosan bővül, az elkövetők száma a nyomozás során szélesedhet, ami lehetőséget ad további vagyonvisszaszerzési intézkedésekhez.

 

A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online térben elkövetett csalások felderítésére. A bűncselekmények megelőzéséről bővebb információkat, aktualitásokat, megelőzési tippeket a KiberPajzs oldalán olvashatnak.

 

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Bizony, túl szép, hogy igaz legyen!

Napjainkban egyre többen és többet vásárolnak és adnak el az interneten.

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Kommentben fenyegette a miniszterelnököt, pár órán belül elfogták

Internetes agresszió miatt indult büntetőeljárás a 48 éves debreceni nő ellen.

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

"Csak menjek le, a szomszédok házait fel fogom gyújtani"

A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon.

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

Csapás az MI-vel készült gyermekpornóra

25 embert tartóztattak le a hatóságok a mesterséges intelligenciával készített gyermekpornográf tartalmak elleni nemzetközi akcióban.

TAKARODÓ

TAKARODÓ

Takarodót fújtunk az online-csalóknak.

Tőrbe csalt rajongó

Tőrbe csalt rajongó

Egy csaló világhírű énekesnek adta ki magát, és több millió forinttal károsította meg Fejér vármegyei áldozatát.

Egy kaptafára

Egy kaptafára

Így, vagy úgy, de személyes és banki adatainkat és persze a pénzünket akarják megszerezni a kíberbűnözők.

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

Internetes történetek, amelyekből jó horrorfilm lehetne

A Redditen gyűjtötték össze a legrémisztőbb sztorikat.

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Az internet legnagyobb megoldatlan rejtélyei

Hat dolog, amire máig nincs magyarázat.

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

A legfurcsább Instagram fiókok, amiket rengetegen követnek

Többek között kitömött állatok és lefejezett Barbie is vonzza az emberek a közösségi médiában.

http://ujhazak.com