Bártfai-Mager Andrea: a MÁV az állam stratégiai fontosságú vállalata

A MÁV a magyar állam stratégiai fontosságú vállalata, míg 2010 előtt a vasúti hálózat leépítése, a vasutasok elbocsátása volt napirenden, mostanra a fejlesztésekről, a munkaerő képzéséről, az egyre sürgetőbb munkába állásról lehet beszélni - hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyonkezelésért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a MÁV 68. Vasutasnap tisztavató rendezvényén, Budapesten.Hangsúlyozta, 2010-ben a magyar vasút fejlesztése új lendületet kapott, azóta teljesítménye, létszáma, gazdasági ereje növekszik. Felidézte, hogy a MÁV az idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, és - mint fogalmazott - Magyarországon kevés olyan cég, intézmény van ma, amelyik elmondhatja magáról, hogy másfél évszázada meghatározó szerepet játszik a magyar társadalom, gazdaság életében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Finn módszeres forgalomellenőrzés

Finn módszeres forgalomellenőrzés

Ittas járművezetőket kerestek a rendőrök egy összevont akcióban, Salgótarjánban.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

Hajléktalan férfinak vett ételt az emberséges budapesti buszsofőr

A megható történetről a közösségi oldalon számolt be egy budapesti hölgy.

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

Nem akarta felvenni a kerekesszékes férfit a metrópótló sofőrje

A busz sofőr közölte vele, hogy nem szállhat fel és inkább kérjen magának egy speciális buszt a BKK-tól.

13 trendi közlekedési eszköz

13 trendi közlekedési eszköz

Te melyiket próbálnád ki?

A világ legizgalmasabb útjai

A világ legizgalmasabb útjai

Szárazföldi, vasúti és légi útvonalak azoknak, akik szeretik a kalandokat.

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Halállal végződő száguldások, amiket élőben közvetítettek a közösségi oldalakon

Nem a kedden Ceglédbercelnél ütköző kisbusz sofőrje volt az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy vezetés közben indít élő adást a Facebook oldalán.

A világ 12 legveszélyesebb útja

A világ 12 legveszélyesebb útja

Igazi kihívás végigautózni ezeken az utakon.

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

A világ legveszélyesebb vasútvonalai

Az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód is tartogat veszélyes útszakaszokat.

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát

Nagysebességű vasúti közlekedés köti össze jövő évtől Londont és Skóciát, több vonalon is jelentősen lerövidítve az utazás idejét

http://ujhazak.com