BKK: újjászületik a pesti Duna-part

Szakmai egyeztetések után március végén elindította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a pesti belvárosi Duna-part felújításához szükséges kiviteli tervekre vonatkozó közbeszerzést; a RAK-PARK projektnek köszönhetően egy vonzó, sokszínű, pihenésre és színvonalas kikapcsolódásra alkalmas Duna-parttal gazdagodhat a főváros - közölte a BKK pénteken az MTI-vel.Mint írták, a közbeszerzés nyertesének feladata lesz a Duna-part Kossuth tér-Fővám tér közötti szakaszára a módosított felújítási tervdokumentációt, a kiviteli terveket, és megszerezze az építéshez szükséges engedélyeket. Felidézték: a főváros tavaly többször is hosszabb időre megnyitotta a pesti alsó rakpartot a gyalog és kerékpárral közlekedők számára, és online kérdőívet indított a rakpartok jövőjéről.

A mintegy 3500 válaszadó 75 százaléka szerint a rakpart elsődleges szerepe a kikapcsolódás biztosítása kellene legyen, és csak 21 százalék szerint az autós közlekedés biztosítása. Még a jellemzően gépkocsival közlekedők 53 százaléka szerint is a kikapcsolódás a rakpartok elsődleges szerepe, míg az autóval nem közlekedők 91 százaléka gondolta így.

    
A válaszok alapján a rakpart megújítása során a legnagyobb igény a Dunára telepített stégek mellett több zöldfelületre, árnyékot adó fára és pihenőhelyre (89 százalék), a kerékpározásra és rollerezésre alkalmas felületek kialakítására (79 százalék), és akadálymentes rakpartra (82 százalék) van szükség - írták. Hozzátették: tavaly novemberben 24 civil szervezet is arra kérte nyílt levélben a városvezetést, hogy biztosítsa a pesti alsó rakpart átmenő gépjárműforgalomtól mentes kialakítását a következő felújításkor.
    

A BKK közölte: a RAK-PARK projekt célja, hogy felülvizsgálja az évtizedek óta változatlan forgalmi rendet és a térségben található közterületek funkcióit. A fejlesztéssel javulnak a kerékpáros és a gyalogos közlekedés feltételei, illetve kicserélik a leromlott állapotú burkolatokat is. A projektben szem előtt tartják a környezetvédelmi szempontokat, ezért több zöldfelületet alakítanak ki, ezzel vonzóbbá téve a rakpartnál lévő közterületeket - írták.
   

Jelezték: a projekt megvalósításában a főváros, a kormány, illetve a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) partnerként tekint egymásra, a közbeszerzés kiírása előtt a fővárosi önkormányzat, a BKK és a BFK folyamatosan egyeztetett a projekt műszaki tartalmáról, emellett a rakpartok fejlesztésének megvalósítását a kormány átvállalta a Fővárosi Önkormányzattól. Hozzátették: a főváros, a BKK és a kormányzat célja is az, hogy a pesti alsó rakparton csökkenjen az autók dominanciája.
    

Emlékeztettek arra is, hogy a RAK-PARK terveinek elkészítésére a Fővárosi Önkormányzat még 2015-ben hirdetett építészeti tervpályázatot. A beruházás engedélyezési tervei 2018-ban elkészültek, amelyeket most felülvizsgálnak, aktualizálnak. A jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció várhatóan 2022 nyarára készül el. A kivitelezési munkálatok pedig tervezetten két ütemben - 2023 őszére, majd 2024 nyarára - fognak befejeződni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

http://ujhazak.com