Huszonegy emberrel szemben intézkedtek a budai villamosok ellenőrzésekor

A fővárosi járatellenőrzési akcióban, július 18-án huszonegy emberrel szemben intézkedtek a BRFK és a BKK munkatársai a budai villamosokon, megállóiban és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.Azt írták, a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos vonalát ellenőrizték kiemelten. Az ellenőrzés részét képezte a Batthyány tér is, ahol nagytakarítást tartott partnereivel a BKK. A rendőrök a villamosokon és a megállóhelyeken 21 esetben észleltek bűncselekményt vagy szabálysértést, melynek során három embert elfogtak, kettőt előállítottak, hét esetben tettek szabálysértési feljelentést. Szintén hét esetben szabtak ki közigazgatási, illetve kettő esetben helyszíni bírságot.
   

A BKK-ellenőrök kiemelt létszámban, 10 csoportban mozogva, a villamosvonalak teljes hosszán ellenőrizték az utazási jogosultságot, valamint kiszűrték a szabálytalankodókat - tudatták a közleményben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatokra és környezetükre. A BKK az állami szervezetekkel és a fővárosi cégekkel közösen kiemelten kezeli a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért egyéb napi teendőin felül rendszeresen vesz részt a közös járatellenőrzési akciókban - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com