Ismét közös ellenőrzést tart a rendőrség és a BKK fővárosi tömegközlekedési vonalakon

 A zsebtolvajlás elleni kampány és a buszsávok ellenőrzése után folytatódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös akciósorozata, amelynek célja, hogy a fővárosiak biztonságosan használhassák a közösségi közlekedés járatait - tájékoztatta a BKK szerdán az MTI-t.A közlekedési társaság azt közölte, hogy pozitív tapasztalatokkal zárult a decemberi, zsebtolvajlás elleni közös akció, és az utasok biztonságérzetének növelése érdekében idén is folytatódik a BKK és a BRFK közös, több napig tartó akciósorozata.

    
Ezúttal a VII., a VIII., a IX. és a X. kerület meghatározott járatain biztosít fokozott jelenlétet a rendőrség a BKK jegyellenőrei mellett. A jegyellenőrök az utazási jogosultságot ellenőrzik, illetve figyelnek a járványügyi szabályok betartására, a rendőrség munkatársai pedig biztosítják a közrendet - olvasható a közleményben.
    

Azt írták, a társasághoz érkező visszajelzések szerint az utasok biztonságérzetét főképp a járatokon felbukkanó garázdálkodó személyek, a zsebtolvajok, illetve a vírusfertőzés lehetősége zavarja. Ezért a két szervezet szorosabb szakmai kooperációval, közös kommunikációval, figyelemfelkeltő és edukációs videókkal csökkentené a közösségi közlekedéssel összefüggő szabályszegések számát, illetve segítené elő a járványügyi szabályok betartását.
   

Közölték, a jövőben minden hónapban várható a mostanihoz hasonló, a fővárosban közlekedők biztonságérzetét erősítő közös akció.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com