Sára Botond: a kormányhivatal továbbra is kiemelten ellenőrzi a BKV buszait

Továbbra is kiemelten ellenőrzi a BKV buszait Budapest Főváros Kormányhivatala az utasok biztonságának garantálása és a járművek karbantartásának kikényszerítése érdekében - közölte Sára Botond főispán a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban.A kormányhivatal vezetője elmondta: jelenleg is zajlik a BKV-buszok ellenőrzése, amelynek célja, hogy az utasok minél nagyobb biztonságban tudjanak utazni.

"Bizonyára mindenki emlékszik, hogy nyáron rövid időn belül négy busz égett ki Budapesten. Ekkor elhatároztam, hogy azonnali vizsgálatot rendelek el: szúrópróbaszerűen négy buszból három nem ment át a műszaki vizsgán, műszaki hiányosságokat tapasztaltunk. Ennek egyértelmű következménye kellett, hogy legyen, hogy leellenőrizzük valamennyi BKV-buszt, mintegy közel 1400 járművet" - fogalmazott.

Sára Botond kiemelte, a főváros felelőssége, hogy a buszok karbantartása megfelelő legyen, és a kormányhivatal tapasztalata az volt, főleg a szúrópróbaszerű ellenőrzéskor, hogy ez nincs elvégezve. Hozzátette, a buszok karbantartását ki kell kényszeríteni, hogy az utasok biztonságban közlekedhessenek.

A főispán tájékoztatása szerint eddig a mintegy 1400 busz felét ellenőrizték, s a járművek egyharmadánál tapasztaltak műszaki hiányosságot vagy állapították meg, hogy az nem felel meg a jogszabálynak, ami alapvetően veszélyezteti a biztonságos közlekedést.

"Ahhoz, hogy a teljes célunkat elérjük, miszerint, hogy a budapestiek a legnagyobb biztonságban tudjanak utazni, ahogy megígértük, a buszoknak a másik felét is le fogjuk ellenőrizni, és ahol műszaki hiányosságot fogunk feltárni, ott rá fogjuk kényszeríteni a közlekedési vállalatot és a fővárosi vezetést, hogy a hiányokat, a műszaki problémákat orvosolják és javítsák ki" - emelte ki Sára Botond.

Budapest Főváros Kormányhivatala azt közölte, hogy az átvizsgált buszok 32 százalékánál tártak fel műszaki hiányosságot az augusztus 18. óta tartó átfogó ellenőrzés során.

Az eddigi ellenőrzéseken tapasztalt legjellemzőbb hibák között szerepel az olajszivárgás a motoron és a váltón, az üzemanyagrendszer nem megfelelő tömítettsége - mindkét eset tűzveszélyes -, a hűtőfolyadék-szivárgás, a nem megfelelő fékhatás, a nem megfelelő állapotú gumiabroncsok, továbbá a kormány és a futómű nem megfelelő állapota és működése - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

http://ujhazak.com