Útdíj - A MEOSZ egyes szakaszok mentesítését kéri

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartja az útdíjat, ezért arra kérte a kormányt, hogy legalább a gyorsforgalmi utakon és a nagyáruházakhoz vezető autópálya-szakaszokon szüntesse meg a díjfizetési kötelezettséget.

útdíj

A szövetség MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az áll: Hegedüs Lajos, a szervezet elnöke levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, Lázár János Miniszterelnökséget vezető, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy az útdíjjal "ne lehetetlenítsék el végképp" a súlyosan morgáskorlátozott emberek közlekedését.
Azt írták: a kormány több intézkedésével eddig is nehezítette a kerekesszékes, mozgássérült emberek közlekedését, a kiterjesztett útdíj miatt azonban sokuk már a munkahelyükre vagy bevásárolni sem fog tudni eljutni. A mozgáskorlátozottak többsége a bevásárlást csak a város peremére települt nagy áruházakban tudja elintézni, mert azok akadálymentesek, tágasak, kerekesszékkel jól bejárhatók, és megfelelő mosdókkal, parkolóhelyekkel vannak ellátva - magyarázták.

Úgy folytatták: a közösségi közlekedés nem akadálymentes, a mozgássérülteket iskolába, munkába, orvoshoz vivő támogató szolgálatok mikrobuszai után pedig dupla összegű útdíjat kell fizetni, ami újabb csapás az elmúlt évek egyre csökkenő állami támogatása miatt "amúgy is az összeomlás szélén álló" támogató szolgálati rendszerre - figyelmeztettek.
A MEOSZ a gyorsforgalmi utak és a nagy áruházakhoz vezető autópálya-szakaszok útdíjmentessége mellett azt kérte, hogy a kormány mentesítse az útdíj alól a támogató szolgálatok gépjárműveit. Ehhez a szövetség szakmai segítséget és partnerséget ajánlott.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com