Varga Mihály: a magyar emberek biztonsága az első

Ütemesen, zavartalanul és biztonságosan halad a Szerbiából érkező teherforgalom beléptetése Magyarországra - jelentette ki Varga Mihály, miután előzetes bejelentés nélküli látogatást tett Röszkén, a magyar-szerb határátkelőnél - közölte az MTI-nek szerdán küldött közleményében a Pénzügyminisztérium.A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország biztonsága az első, ezért a pénzügyőrök a lehető leggyorsabban, de a biztonsági előírásokat maradéktalanul betartva ellenőrzik a szállítmányokat. Röszkén kétsávos beléptetés gyorsítja a teherforgalmat - hangsúlyozta Varga Mihály.
    

Mint mondta: a beléptetést Magyarországra a rendőrség, a mérlegelést a Magyar Közút egyszerre két sávon végzi, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai pedig két röntgen segítségével ellenőrzik a járműveket. A pénzügyminiszter hozzátette: a röszkei határátkelőnél napi 600-650 teherautó halad át. A röszkei határátkelő az ország legfontosabb áruforgalmi határa, idén 180 ezer kamion lép át ennél a határátkelőnél. Ez a kapu az Európai Unió belépési pontja is. "A cél az, hogy ennél többet is lehessen fogadni, ugyanakkor az ország biztonságát is garantáljuk" - emelte ki Varga Mihály.
    

"Magyarország, a magyar emberek biztonsága az első, ezért azt kértem a magyar pénzügyőröktől, hogy az illegális szállítmányok, így például a cigaretta és fegyvercsempészet kiszűrésére továbbra is kiemelt figyelmet fordítsanak" - idézte Varga Mihályt a Pénzügyminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

http://ujhazak.com