A versenyképesség a 2025-ös európai uniós költségvetés kulcskérdése - jelentette ki Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára pénteken Brüsszelben.
A kormány a háborús nemzetközi környezetben is bővíteni szeretné a családbarát adórendszert.
Bár a kedvezőtlen külső világgazdasági folyamatok még éreztetik a hatásukat, a kormány sikeresen stabilizálta az államháztartás egyensúlyát.
Az idén tavasszal meghozott intézkedésekkel a kormány több mint 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét.
Magyarország a másfél évtizeddel ezelőtt meghirdetett keleti nyitással szakított az egyoldalú gazdaságpolitikával - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály tárcavezető, miután hivatalában fogadta Baghdad Amreyevet, a Türk Befektetési Alap elnökét.
Többletforrást biztosít a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a röszkei, a tompai és a hercegszántói állomány bővítésére, korszerű technikai eszközök beszerzésére - jelentette be az MTI-nek szerdán megküldött közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
A nemzeti kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, háborús időkben is tartja az ígéretét: tavaly 18,5 százalékkal, idén 6, jövőre pedig várhatóan további 3,2 százalék körüli mértékben emeli a nyugdíjakat - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) a Facebook oldalán a Népszava szerdai cikkére reagálva.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Erőteljesen nőtt a német szövetségi és regionális tartományi kormányok adóbevétele júniusban éves szinten - közölte a pénzügyminisztérium.
A kedvezőtlen külső hatások ellenére a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára, a magyar költségvetés az erős nyomás alatt is garantálja a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges forrásokat.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az orosz szövetségi költségvetés idei első öthavi hiánya 983 milliárd rubel volt, ami a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékának felelt meg - közölte az orosz pénzügyminisztérium hétfőn nem végleges adatként.
Magyarország növekvő gazdasági teljesítménye és versenyképes adórendszere jó üzleti környezetet kínál a Svájcból érkező vállalkozásoknak, miközben a magyar cégek jelenléte is egyre erősebb Svájcban - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.
Az OECD is azzal számol, hogy a magyar gazdaság az idei évtől visszatér a növekedési pályára, az idei évre 2,1 százalékos, jövőre pedig 2,8 százalékos bővülést várnak a magyar gazdaságban.