Városi sétával és mozizással készül a BKK a közlekedési kultúra napjára

Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a vasárnapi közlekedési kultúra napjára, amelynek központjába a fenntartható, biztonságos, egymásra figyelő közlekedést helyezi a társaság.Közleményük szerint a BKK a világnap alkalmából a programjaival arra hívja fel a figyelmet, "mindannyiunk közös érdeke és felelőssége, hogy javuljon hazánkban a közlekedési kultúra".

A kulturált közlekedés iránt elkötelezett cégek és szervezetek immár tizenegyedik alkalommal népszerűsítik a közlekedési kultúra napját országszerte. A BKK vasárnap hét különböző, a társaság szakértői által vezetett városi sétával, közös mozizással és egy installációval is várja az érdeklődőket. A séták többek között olyan témák köré épülnek, mint a megújuló Nagykörút, a pesti viadukt, vagy a gyerekbarát városi terek, de lesz MOL Bubival bejárható biciklis túra is.

Mindemellett a Jane Haining rakparton 10 és 18 óra között a Vigadó tér vonalában a BKK "Innováró installációban" részt lehet venni egy virtuális utazáson is, amelynek keretében a cég fejlesztéseivel is megismerkedhetnek a résztvevők. A délutánt a mozizni vágyók a Corvin moziban zárhatják, ahol egy vonaljegyért cserébe a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet lehet megnézni, amelyben Budapest ikonikus terei és a fővárosi közösségi közlekedés is megjelenik - írták.

Az események ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A programokról részletesen tájékozódni, illetve regisztrálni az alábbi oldalon lehet: bkk.hu/rolunk/programok-a-bkk-val/programok-a-kozlekedesi-kultura-napjan/

A BKK a közleményében kiemelte: a társaság a fővárosi önkormányzattal szorosan együttműködve, az Európai Unió által elfogadott Budapesti Mobilitási tervben foglaltak mentén igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy ügyfelei kényelmesen, a legmegfelelőbb eszközt választva, nap mint nap biztonságos és fenntartható környezetben közlekedhessenek. A BKK célja, hogy csökkenjen a zaj- és légszennyezettség, javuljon a levegő minősége, élhetőbbé váljanak a zsúfolt fővárosi útszakaszok - olvasható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com