Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Május 21-étől látható a mozikban a Nem én vagyok című magyar-kínai, fantasy elemekkel átszőtt testvérdráma.
Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
Csütörtökön debütál a mozikban a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programja támogatásával készült Mambo Maternica, amelynek alkotóival Budapesten, Szentendrén, Szegeden, Tatán, Veszprémben, Egerben és Székesfehérvárott is rendeznek közönségtalálkozókat.
Három hét alatt 111 ezer néző látta a hazai mozikban a Forum Hungary forgalmazásában vetített Magyar menyegző című filmet.
Novemberben mutatják be a magyar mozikban az Úri muri, megazisten! című filmet, amit Vidnyánszky Attila rendezett Móricz Zsigmond regényéből, Berettyán Sándor, Kovács Frigyes, Katona Kinga, Tabajdi Anna és Vecsei H. Miklós főszereplésével.
Január 15-től kerül a magyar mozikba a Romzsa Tódor című életrajzi film, amely a 20. századi keresztényüldözés egyik legismertebb magyar mártírjának életét és vértanúságát mutatja be.
Február 26-án mutatják be a magyar mozikban Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternica című alkotást a Budapest Film forgalmazásában - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet szerdán az MTI-t.
A brit sztár, Adele Tom Ford Cry to Heaven című filmjében debütál a filmvásznon - számolt be róla csütörtökön a BBC News.
November 20-tól kerül a magyar mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciófilm, amely magyar katonák személyes visszaemlékezései alapján dolgozza fel a 2021-es Sámán nevű katonai hadműveletet.