Vitézy: folytatódik a vasúti alagút tervezése, nyert a BFK uniós pályázata

A kormány határozatban biztosította a szükséges önrészt, így már biztos: egymilliárd forint európai uniós forrásból megkezdődhet a Duna alatti vasúti alagút környezeti hatásvizsgálata és az ahhoz kapcsolódó műszaki vizsgálat - közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.Vitézy Dávid azt írta, az Európai Bizottság álláspontja szerint a budapesti vasúti alagút projektjavaslata "nagyon jó minőségű, szilárd alapokon nyugvó, logikus és jól előkészített". A vezérigazgató hangsúlyozta, a vasúti alagút megépítéséről nem született még végleges kormányzati döntés, a részletes előkészítés, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése épp azért szükséges, hogy a költségek és hasznok pontosan felmérhetők és megvitathatók legyenek, a következő években ez alapján pedig megalapozott döntést lehessen majd hozni egy ilyen, "évszázados jelentőségű" vasútfejlesztésről.
   

Vitézy Dávid a Facebook-oldalán jelezte azt is, a BFK közös uniós pályázatot adott be az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, a tárca a Budapestre nyugatról, Bécs, Prága, Berlin irányából befutó nagysebességű vasút (NSV) előkészítésének folytatására nyert el forrást, az osztrák partnerekkel közösen kitekintve a bécsi Schwechat repülőtér keleti irányú bekötésére is hazánk felől.
   

"Tehát Brüsszelből nézve is épp olyan fontos, a közös klímacélokat is szolgáló fejlesztés a tagországokat a légi közlekedéssel versenyképesen összekötő majdani nagysebességű vasút, mint az annak budapesti átvezetését szolgáló, illetve regionálisan az egyéni autós közlekedéssel versenyző budapesti elővárosi vasúti hálózat mennyiségi és minőségi kibővítését jelentő alagút előkészítése" - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid.
    

Közölte azt is, a Kelenföld és a Nyugati pályaudvar közötti vasúti alagút kitalálása, előkészítése 2020 novembere óta folyik, akkor írták alá a szerződést a magyar-svájci-holland-brit tervezőcsapattal a részletes műszaki vizsgálatokra és a megvalósíthatósági tanulmányra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com